Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)
Ander Balázs - B. Czeller Szilvia: Csehszlovákia - 1968
Jugoszlávia blokkból való korai kitaszítása, aztán Albánia és Románia Moszkvától való (csak külpolitikai téren megvalósuló!) távolodása után Brezsnyev nem tűrt több megingást és elpártolást. így Csehszlovákia jelentősége törvényszerűen felértékelődött, amely momentum mögött olyan objektív tényezők is meghúzódtak, mint fekvésének stratégiai fontossága. Németországba ékelődő erdős hegyvidékeivel kitűnő terepet biztosított a majdan megvalósuló szovjet közepes hatósugarú, nukleáris töltetű rakéták telepítéséhez. Ezért biztonságpolitikai szempontból Moszkvának alapvető érdeke volt, hogy előbbi államokkal ellentétben Prágát ne engedje megszökni a testvéri népeket tömörítő kommunista tömbből. 13 Ezenkívül hadászati alaptételnek számított az az elgondolás is, amely szerint aki birtokolja a cseh hegyeket, az lépéselőnybe kerül a német síkságért folyó harcban, és tulajdonképpen szabad az útja egészen a Rajnáig. Noha nyilvánvaló volt az akció negatív hatása a Szovjetunió nemzetközi megítélésére és az is, hogy a kommunista pártok tekintélye ezek után alaposan meg fog tépázódni a szabad, demokratikus világban, mindez az ár azonban vállalhatónak tűnt Brezsnyev számára Csehszlovákia elvesztésének kockázatához képest. Jurij Andropov, a KGB elnöke, elkerülendő a „második Magyarország szindróma" kifejlődését - hallgatva a prágai szovjet nagykövetség élén álló Cservonyenkom és annak követtanácsosára Udalcovva, akik rendszeresen rémhírekkel bombázták a szerintük teljesen elfajuló csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban - már 1968 márciusában javaslatot tett a katonai előkészületek megtételére. 14 Kisvártatva maga Brezsnyev adott utasítást a csehszlovákiai katonai intervenció hadműveleti terveinek kidolgozására, amely aztán a „Duna" fedőnevet kapta. De adtak még időt, hogy a prágai elvtársak belássák tévedéseiket és korrigálják az elkövetett hibákat. Ezt ösztönzendő, már 1968 nyarán egy 24 ezer katonát felvonultató hadgyakorlatot tartottak a szovjet Jakubovszkij marsall vezetésével Csehszlovákiában „Sumava" fedőnévvel, amelyben 800 magyar is részt vett. De Dubcekék nem értettek a fenyegetésekből. Ráadásul Augusztus folyamán még Tito jugoszláv elnököt és Ceausescu román vezetőt is hivatalos tárgyalásokon fogadták. 15 13 Vida 1998.42. 14 Uo. 43. 15 Uo. 44.