Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)
Banicz László: Egy elfelejtett kárpótlás? Horvátországból elüldözött magyarok Barcson
A jogalkotók az Alkotmánybíróság ezen döntését követően közel két esztendeig nemigen foglalkoztak a kérdéssel. A Pénzügyminisztérium Jogi és Koordinációs Főosztálya Hajdú Andor - egykori menekült - barcsi lakos, a kártalanítással kapcsolatos megkeresésére azt válaszolta, hogy „...az Alkotmánybíróság 37/1996 (IX. 4.) AB határozata és a kormány 2376/1996. határozata alapján a nemzetközi szerződésekkel okozott vagyoni károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat, melynek hatálya ki fog terjedni a Csehszlovákiából és Jugoszláviából áttelepített illetve ottani vagyonuktól megfosztott személyekre is, kidolgozás alatt áll és a közeljövőben kihirdetésre kerül." Az idézett levél 1997. augusztus 18-án íródott. A levélben szereplő Alkotmánybírósági határozat egyébként azt is kimondja, hogy: „...alkotmányellenes helyzet állott elő azáltal, hogy Magyarország nem tett eleget az 1947. XVIII. törvénnyel becikkelyezett Párizsi Békeszerződés 29. cikkének 3. pontjában foglaltaknak. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy 1997. június 30. napjáig a különböző országokkal kötött vagyonjogi egyezményekre is figyelemmel tegye meg a szükséges intézkedést a Békeszerződés hivatkozott rendelkezéseinek végrehajtására." A következő hónapokban néhány újabb parlamenti interpellációra adott választ - a kérdéssel kapcsolatban már 1992 óta több képviselő is felszólalt eltekintve az érintettek nem kaptak érdemleges tájékoztatást. 1999. március 31én a Barcson élő egykori menekültek egy csoportja az Országgyűlési Biztosok Hivatalához, illetve az igazságügyi miniszterhez fordult a régóta húzódó ügy megoldása érdekében. A hivatalos válasz, bár udvarias, de mindig csak azt közölte, hogy a kérdés rendezésére szolgáló törvény kidolgozása folyamatban van. Az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa Általános Helyettese, Dr. Polt Péter 1999. július 29-én a következőkről tájékoztatta Hajdú Andort. „A II. világháborút követően Jugoszláviában maradt és a háborús jóvátételben elszámolt vagyonok kárpótlása ügyében írt panaszára tájékoztatom, hogy a Párizsi Békeszerződés 29. cikke 3. pontjában foglalt kötelezettség elmaradása miatt több más panaszos beadványa alapján - az elmúlt évben vizsgálatot indítottam. Ajánlásomra a külügyminiszter úr úgy tájékoztatott, hogy a rendezéshez szükséges törvényjavaslat várhatóan az év első felében kerül az Országgyűlés elé. A törvénytervezet tudomásom szerint elkészült, de előterjesztése még pár hónap halasztást szenved. Természetesen az ügyet folyamatosan figyelemmel kísérem, és lehetőségeim szerint mindent megteszek az Ön és más érintettek jogai érdekében. Sajnálom, hogy az igényük érvényesítéséhez szükséges jogalkotási folyamat