Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)

Banicz László: Egy elfelejtett kárpótlás? Horvátországból elüldözött magyarok Barcson

A nagyszülőket ezt követően a család látta el, és egy darabig együtt is laktak. Győri Istvánné testvére - aki már hosszabb ideje Barcson lakott, és a szeszgyárban dolgozott mint géplakatos - valamint sógornője próbálták rábeszélni a szülőket, hogy költözzenek vissza Jugoszláviába. A történet pikantériája, hogy a sógornő nevelőapja - szintén magyar - a Petőfi brigád egyik vezetője volt. Neki sikerült meggyőzni Győri Vilmos nagybátyját arról, hogy lépjen be a partizánok közé, és térjen haza. 1945 tavaszán követték őt a nagyszülők is. Valamivel később Győri Istvánné is követte őket kisebbik fiával, hogy eltűnt férje után érdeklődjön. Szülei tanácsára elhatározta, hogy ő is visszatér, ezért egyedül visszautazott Barcsra, hogy összepakoljon. Időközben azonban lezárták a határt, és a megtört anya Magyarországon rekedt nagyobbik fiával. Fiatalabbik gyermeke megpróbálkozott átszökni a határon, de elfogták, végül édesapja húgához került. A család levelek útján tudta tartani a kapcsolatot, de ezt is csak 1951-ig. Hosszú éveket követően, 1964-ben találkozhatott újra az anya és a két testvér. A gondoskodó anyaország A Magyarország területén maradt menekültek elhelyezését és részben kárpótlását úgy oldotta meg a hatóság, hogy a kitelepítettek házait kapták meg, például Szulokban. Hivatalos iratot ugyan nem találtunk avval kapcsolatban, hogy milyen kritériumok alapján utalták ki az egyes ingatlanokat, de valószínűleg a módosabb - kuláknak számító - menekültek nem feleltek meg ezeknek. Ok és családjaik nem „csupán" a Jugoszláviában hagyott vagyonukat vesztették el, de kívül rekedtek az anyaország gondoskodásán is. Az is igaz, hogy Győri Vilmos édesanyjának is felajánlottak egy ingatlant, de ő azt visszautasította. A magyar állampolgárság megszerzése sem volt egyszerű. Győri Vilmos 1951-ben még jugoszláv állampolgár volt, ennek ellenére megkapta behívóparancsát a Magyar Néphadseregtől. Igaz ez azt is jelentette, hogy az alapkiképzéssel együtt csupán három hónapot töltött a honvédségnél. Külföldi állampolgárként ugyanakkor a szolgálati ideje alatt is jelentkeznie kellett volna havonta a legközelebbi rendőrkapitányságon. Mivel ezt elmulasztotta, leszerelését követően pénzbüntetésre ítélték, melyet fizetés helyett inkább letöltött. Két napot kellett leülnie. Az állampolgárság elnyerését követően a család megpróbált utánajárni annak, hogy miként kaphatnának kárpótlást a Jugoszláviában hátrahagyott ingatlanaik és ingóságaik után. A megmaradt iratok alapján erre már 1965-ben kíséretet tettek. A Pénzintézeti Központban felállított bizottság - hivatalos nevén Egyes csehszlovákiai és jugoszláviai vagyontárgyak volt tulajdonosainak kártalanítására alakult bizottság - elutasította a 17/1964.

/VIII. 8./ Korm. sz. rendelet alapján