Gyökerek (A Dráva Múzeum tanulmánykötete. Barcs, 2008)
Dr. Kéri Nagy Béla: „Amerikás" kivándorlók Drávaszentesről
miatt. Azonban bízott a sikeres jövőben, a meggazdagodásban, ezért két társával ellentétben nem jött haza, Kanadában maradt. Az otthoniakkal a továbbiakban nem tartott kapcsolatot, így további életútja ismeretlen. 22 Ember sic s (Sümegi) Vendel, Zsibrek Vendel és Stokker Mátyás 1917-ben, Kanadában Gál Lajos fiatal korától a tarnócai Széchenyi birtok részesaratójaként állandó nézeteltérésben volt a gazdaság intézőjével az aratóknak járó és a szerződésben rögzített feltételek teljesítése, és az érte járó ellenszolgáltatás be nem tartása miatt. A korábban Amerikába emigrált rokonával, Gál János volt komiósdi lakossal rendszeres levelezésben állt. Miután megtudta unokaöccse és az intéző közötti konfliktust, csalogatni kezdte Amerikába. Gál Lajos és felesége hittek a nagybácsi és az ügynökségek ígérgetéseinek, 1928-ban megállapodtak abban, hogy a férj pár évre pénzszerzés céljából kivándorol Amerikába. A költségek fedezésére eladják házukat, és a pénz felét Gál Lajos magával viszi Amerikába, a másik feléből pedig a feleség itthon neveli és eltartja a családot. Az útlevél kézhez vétele után egyedül távozott a faluból a tengerentúlra, és Chicagóban telepedett le. Nehezen jutott munkához, végül bányászként helyezkedett el. A nehéz, megerőltető munkája révén összegyűjtött pénze azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy vállalkozóvá váljon egy benzinkút résztulajdonjogának megvásárlásával. Emiatt kérte feleségét, hogy a házukért Sümegi Vincéné szóbeli közlése.