Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007
Dr. Kéri Nagy Béla: Barcs – Krím-félsziget – Barcs. Életkép Márkus Sándor oroszországi hadifogságából, 1944. december – 1948. július
Dr. Kéri Nagy Béla: Barcs — Krím-félsziget — Barcs. Életkép Márkus Sándor oroszországi hadifogságából vezényelték a csoportot, ezúttal Bajára, ahol már szó sem volt az igazolásokról. A már fogolyként kezelt volt katonák és civilek, a szovjet őrség gyűrűjében arra keresték a választ, hogy mi a céljuk, mit akarnak velük - a több ezerre nőtt csoporttól - az oroszok. Az egyik szovjet tiszt azzal nyugtatta az egyre idegesebb tömeget, hogy Debrecenbe mennek a szerveződő magyar demokratikus hadseregbe történő besorolás miatt. Ennek reményében került sor január végén a bevagonírozásra. A több napig tartó utazás során mindannyian rájöttek, hogy a debreceni besorozásból már semmi sem lesz, számukra már csak a hadifogság következhet. A zsúfolt, levegőtlen tehervagonokban az ablaknyíláson kidugott bögrékbe fogták fel a tetőről lecsúszó hódarabokat, amit olvadás után megittak szomjuk csillapítására. Egy hetes viszontagságos utazás után Debrecen helyett Temesváron állt meg a vonat. A közel 40 ezer főre duzzadt hadifogoly-transzportot több nagyméretű barakkban helyezték el. A szobákat háromszintes vaságyakkal rakták tele, így sikerült szobánként 300 embert összezsúfolni. A láger párszáz fős kapacitással üzemelő konyháján éjjel-nappal dolgoztak a szakácsok, a hagyományos reggeli, ebéd, vacsora idejét azonban sohasem sikerült megtudni. Akkor kaptak ételt a foglyok, amikor rájuk került a sor, általában éjjel vagy kora hajnalban. A világítás, a tisztálkodási lehetőség minimális volt. Az ereszről lecsepegő esővízzel vagy a felolvadt hólével mosakodtak, mosták el a tányérként használt csajka darabokat, kanalakat. Higiéniai hiányosságok miatt mindannyian megtetvesedtek, és aratott a lágerben a tetvességgel együtt járó tífuszjárvány. A fogolytársak beszélgetéseiből vált ismertté, hogy a temesvári lágerben tízezren estek áldozatul a tífusznak. Az elhunytakat tömegesen lövészárkokba, bombatölcsérekbe temették el, jeltelenül. A táborban Magenheim Péter több falubeli társát is látta. Emlékezete szerint Szantner György és Knoll János is nagyon rossz egészségi állapotban volt. A Temesváron fogvatartottakat két csoportba osztották. Egyik felét tovább szállították a Szovjetunió belsejében lévő táborokba, a másik részét - ki tudja miért - visszaszállították Szegedre. A Magyarországra visszaszállítottak között volt pár szuloki fogoly, köztük Magenheim Péter is. Ők reménykedtek abban, hogy megszabadultak az orosz lágerek rémétől, és hazamehetnek. Az orosz parancsnokság azonban nem így döntött: hazaengedés helyett a vasútállomásra kísérték a foglyokat, hogy részt vehessenek egy véget nem érő, Szovjetunión belüli „utazáson". Hosszabb várakozás után bevagonírozás következett a korábbiakhoz hasonló módon. Nem közölték az úticélt, de mindannyian sejtették a rájuk váró szomorú jövőt az oroszországi fogolytáborok egyikében. A hosszadalmasra nyúló utazás során több romániai fogolytábor „vendégszeretetét" is végigélték. Hosszabb időt töltöttek Rímnicul Saraí-ban és Tekucsban (Tecuci). 245
