Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2007

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben” – egy régi barcsi visszaemlékezései

Necze Gábor: „Születtem 1915-ben... " Egy régi barcsi visszaemlékezései nem tért vissza, két gyermeket hagyva maga után. Időközben felvonulások voltak Szigetvár utcáin. Felvonultak a forradalmárok és felvonultak a kommunista rend szimpatizánsai is. Voltak olyanok is, akik mind a két felvonuláson részt vettek. Pár napig a munkahelyemen szünetelt a munka, így dolgozni se jártam be. A szüleimnél tartózkodtam Szentlörincen. Vártam, hogy mikor tudok a családom után menni Rétszilasra. Vonatok nem jártak, ezért rekedtem Szentlörincen. A családomról semmit nem tudtam, mivel nem tudtuk egymást értesíteni. Állandóan a vasútra jártam érdeklődni, hogy mikor indul vonat Budapest felé. Egy alkalommal közölték a pályaudvaron, hogy indul Barcsról egy vonat, amihez Szentlörincen két személyvagon csatlakozik. Ezekre talán fel lehet jutni. A vonat valóban megérkezett. A mozdonyvezető közölte, hogy Dombóvárig nem áll meg a vonat, csak lelassít az állomásokon. A vonaton volt öt-hat fegyveres. Ők irányították a vonatot. Amikor Simontornyára értünk, az ottani állomásfőnök leállított bennünket, mert Sárbogárdon már ott voltak az oroszok, de a fegyveres társaság menni akart. Legfeljebb átrobogunk Sárbogárdon mondták a fegyveresek. A vonat élelmiszert szállított a fővárosba. Ugyanakkor a szén is elfogyott. A fegyveresek képesek voltak szenet lapátolni a mozdony számára. Végül a vonat elindult. A Sárbogárd előtti utolsó megállón, Rétszilason megállt. Két fegyveres kézzel hajtható sínkocsin elindult Sárbogárd felé, de nem jöttek vissza. Két másik utánuk indult. Ok sem tértek vissza. Végül megérkeztek az oroszok, és visszatolatták a szerelvényt Pincehely felé, az élelmiszert pedig lefoglalták. Rétszilason elindultam a családomhoz. Előző este Dunaújvárosból nagy robbanások hallatszottak. Emlékszem, a rádióban hallgattuk Nagy Imre beszédét. A vasúti telefonvonalon keresztül próbáltam érdeklődni a szigetvári vállalatom felől. Sikerült értesíteni a szigetváriakat, hogy amint megindul a közlekedés, indulok Szigetvárra. November 4-e után tértem vissza Szigetvárra. Minden ment tovább a régi kerékvágásban, kivéve talán egy dolgot. Még október 23-a után szigetvári városparancsnoknak megválasztottak egy fiatal rendőrfőhadnagyot, aki szerényen elmondta, hogy elvállalja, ha megbíznak benne. 1956 után elítélték ezt a főhadnagyot, és nem is tért vissza. Pedig Szigetváron tudomásom szerint erőszakos cselekedetek nem történtek. A főhadnagy két gyereket hagyott maga után. A pécsi DÉDASZ igazgatóságba egy fiatal mérnököt delegáltak a munkástanácsok. Őt is elvitték, és szintén nem tért vissza. Minket is tanított annak idején. Miután hazajöttem a fogságból, Potonyban találkoztam egy volt osztálytársammal, aki ekkoriban kovácsmesterként tevékenykedett. Én ebben az időben Szigetváron voltam TMK-főszerelő. Az 1950-es évek elején találkoztam egy 224