Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2005

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. század fordulóján a barcsi járás statisztikai adatainak tükrében

Ander Balázs: Szulok mezőgazdasága és agrártársadalma a 19-20. század fordulóján A környékbeli birtokosok szívesen éltek a fakitermeléssel, mint az egyik leggyorsabb pénzszerzési módszerrel. A lakócsai alapítványi birtokon az erdőtörvény meghozatala előtt például több ezer hold erdőt irtottak ki úgy, hogy alig 20 hold volt az ifjított erdő. A kopárrá váló, letarolt területek újraerdősítése a csak hosszú évek múltán megtérülő tőkebefektetések miatt pedig igencsak kétséges volt, hiszen köztudott, hogy valamirevaló tölgyes felneveléséhez legalább nyolcvan esztendő szükséges. Egy-egy környék erdőpusztításai akkor vettek nagyobb lendületet, amikor a vasút az ottani falvakat is elérte. Az építkezésekhez rengeteg jó minőségű és szívós faanyagra volt szükség talpfának, másfelől pedig a drága szekerezés miatt addig nem igazán kifizetődő tömeges kitermelés így most megoldhatóvá vált. A nem megfelelő gazdálkodás maga után vonta az újabb állami beavatkozást. Az első erdőtörvény 17. §-ában állami felügyelet alá vont erdőkre az 1898/19. törvénycikk most kiterjesztette az állami kezelést is. Az ennek eleget tenni képes apparátust is felállították Somogyban, a 12 erdőőri és az ezek alá tartozó 225 erdőszolga megszervezésével. A Barcsi járási erdőőri kerület fennhatósága ekkor 22 községre és 2887,3 hold területre terjedt ki (természetesen az egykori tisztán uradalmas vagy telepített falvakra, mint pl. Pálfalu, Somogytarnóca vagy Szulok nem, lévén, hogy itt sor sem kerülhetett erdőjárandóságok kiosztására annakidején.).

23 Ez a hatalmas természeti kincs, amelynél a Dráva túloldalán, Szlavóniában még nagyobb őstölgyesek pompáztak, nyilvánvalóan felkeltette a fakereskedők és a fafeldolgozó ipar képviselőinek az érdeklődését. A járást délről szegélyező Dráva már a vasútvonalak megnyitása előtt megfelelő víziutat biztosított a nyers -vagy félkész áruk elszállítására. A térség gazdaságtörténetéről szóló szakmunkák nem győzik hangsúlyozni a folyó Barcs fejlődésében betöltött szerepét, hiszen a helyi érdekű vasútvonalak megépüléséig nagyobb kapacitású áruszállítás lebonyolítására tulajdonképpen csak ez volt alkalmas. Komoly fa vagy malomipar enélkül egyhamar ki sem fejlődhetett volna. A hiányos közlekedési lehetőségekkel küzdő Somogyban azonban vidékünk a századforduló utáni időszakra (legalábbis ami a vasutakat illeti) nem kellett, hogy panaszkodjon. Ám nem volt olyan kedvező a helyzet a közutak tekintetében. Különösen a Barcstól keletre elterülő Dráva-síkság, főként horvátok lakta falvait lehetett nehezen megközelíteni. Szerencsésebb helyzetben voltak a Belső-Somogy felé eső települések, mert a szárazabb homoktalajok jó vízelvezető tulajdonságának köszönhetően errefelé csak ritkán alakult ki olyan irdatlan sártenger, mint amilyen a Tabi járásba látogató Jókai Uo.:250. 50