Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2004

Ander Balázs: Az agrártársadalom főbb problémái a barcsi járásban a 19-20. század fordulóján

ANDER BALÁZS AZ AGRÁRTÁRSADALOM FŐBB PROBLÉMÁI A BARCSI JÁRÁSBAN A 19-20. SZÁZAD FORDULÓJÁN „Föld, kenyér, szabadság, kultúra, vagyis annyi az egész, hogy a parasztság szeretné végre, ha ez az ország az övé is lenne. " - Veres Péter Къ 1870-es évek végén Európán eluralkodó védővámos gazdaságpolitika olyan helyzetet gerjesztett, amely alapvetően befolyásolta Magyarország agrárfejlődését is. Nem tudván versenyezni a tengerentúli olcsó gabonaimporttal, hazánk kiszorult a nyugati piacokról, de a Monarchia hasonló védőintézkedéseinek (1882, 1887) köszönhetően monopolhelyzetbe került a Habsburgok dualisztikus államában. Sajnos azonban ez a kedvező helyzet egy olyan hátrányos szerkezetű agrártársadalommal párosult, ami előre meghatározta a kialakuló fejlődési zavarokat. Magyarország legfőbb előremutató vagy hátráltató jelenségeinek tárházát a Barcsi járás századfordulós évtizedeiben is megfigyelhetjük. Imponáló ipari fejlődést, hiszen ahogy a mondás is tartja, Barcsnak a korszak kezdetén nem volt semmije, csak a Drávája (noha kár lenne letagadni az ún. „helyzeti energiák", a kedvező természeti-környezeti feltételek szerepét). A kiemelkedő prosperitás azonban a századfordulót követően ellankadt és csak arra volt elég, hogy az elnyomorodást fékezze. A nagy szakképzettséget nem igénylő munkák véget érte után a város a saját természetes szaporodási többletén kívül alig tudott másoknak munkaalkalmat biztosítani. A falvakba rekedő embereknek a ki -és elvándorlás, az egyke vagy az elnyomorodás között kellett választani. Számukra csak a földosztás (akár kisbérletek útján is), vagy az ipar még lendületesebb fejlődése lehetett volna a megoldás. Előbbire reális esély nem volt, a dualizmus fél évszázadától pedig több évszázados gazdasági-társadalmi lemaradás behozatalát számon kérni alaptalan lenne. Az eltorzult szerkezetű paraszti társadalom nincstelenjei sokszor még a helybeli falusi ipar számára sem tudtak mindenhol megélhetést nyújtani. Ezzel ördögi kört teremtettek, fékezték a modernizációt, hiszen önellátó életszínvonalon tengődve nem léphettek fel fogyasztóként, hogy vásárlásaikkal újabb ipari munkaalkalmakat teremtsenek, így az ipari munkalehetőségek nem gerjesztettek akkora elszívó hatást, amely elegendő lett volna vidéki munkaerőhiány előidézéséhez, agrár-bérnövekedés generálásához. Ennek kigazdálkodása számos helyen lehetetlen lett volna a latifundiumok számára, így más út nem lévén, ez egyenesen vezetett volna a földre áhítozó 86