Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2003

Mészáros Ádám-Rózsás Márton: „Rablókkali találkozás.” Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról a nevezetes somogyi rablóról

^éàtÊÊÊb. Mészáros Ádám - Rózsás Márton: „Rablókkali találkozás." fjrrih Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról, ттмтт a nevezetes somogyi rablóról forintját, s' ezzel egész pénzkészletét zsebre tették szinte békével, és minden más kicsapongás elkövetése nélkül odább állottak. Az alább következő esetet annak idejében minden újságlapok is körülményesen leírták. Egy estélyen, melyben Deák Ferenc is részt vett, számos uri vendégek társaságában - rögtön ott termett Patkó is, és milly kedélyesen társalgott valamennyivel, hogy miképp adta vissza Deáknak a' már elkobzott pipáját, midőn ez azt kedves emlék tárgyának lenni kinyilatkoztatá. Sőt mikép adott a' házi asszonynak egy aranyat ajándékba, mint ezt az akkori lapok körülményesen felsorolták. Mind ezekből, és más itt fel nem sorolható esetekből kiviláglik -, hogy a' magyar szegény legények, ott hol barátságosan fogadtatnak, részükről is hasonló nyájas eljárást tanúsítottak. Ellenben ott, ahol erőszakos ellenszegülésre bukkantak, vagy valakit arról gyanúsítottak, hogy őket feladni, vagy elárulni szándokozkodik, ott már és akkor határt nem ismerőleg kegyetlenkedtek. így cselekedtek a' szegény Czapt Godfried - Mozsgói Somogy megyei plébánossal. Az alatt, míg az a' helybeli szám tartónál látogatóban volt, este 9 óra tájban, a' rablók a' plébániába nyomultak, s' midőn a Plébános mit sem gyanítva haza felé tartván, az ajtón őrt álló rablót megpillantotta, hangosan elkezdte kiáltozni: Emberek, segítség! Zsiványok vannak nálam - a házamnál! az őr ráfogván fegyverét, őt ágyékon lőtte, s midőn e lövésre nem csak a rablók, hanem a' házbeliek is előrohantak - a Plébánost már az utsza közepén fekve, a' vérében fetrengve találták. Maguk a' rablók is segítséget nyújtottak a sebesültnek bevitelére, s' mintegy mentegetőzve a megsebesítettnek azon szemrehányást tették, hogy miért csapott lármát, ha halgang marad, semmi bántódása sem lett volna. A szegény pap másnapra szörnyű kínok közt kiadá lelkét. Még irtózatosabb kegyetlenséget követtek ezen rablók Bogdásán, Baranya Megyében, hol magam is 1855 - ik év végéig mint Plébános laktam. Ezen helységben, két községbe!! lakost, öreg Papp Jánost és ennek fiát, szinte Jánost, keresték fel a' zsiványok egy nyári alkonyatkor leginkább azon szándékból, ezek árulása folytán lettek a' zsiványok néhány nappal azelőtt ugyan azon helybeli Rector házánál a' pandúrok által meglepetve, és eggyik közülük agyon lőve, míg a' többi szerencsésen elmenekült. A Rablók az említett két Papp Jánosnak előbb kéz ujjaikat hasogatták fel, azután kivezetvén őket az útszára, ott mindkettőt agyon lőtték. Minek teljesítése után a' helységen végig vonultak - fegyvereiket ki sütögetvén, és a' lakósoknak hangos kiáltással meghagyván, hogy senki se merészelje háza küszöbét átlépni, mert rögtön agyonfog lövetni: Természetes, hogy az emberek, csak ablakaikon Keresztül, és a' kapuhasadékókón át nézték a rablók elvonulását. 72

Next

/
Thumbnails
Contents