Gyökerek • A Dráva Múzeum tanulmánykötete, 2003
Mészáros Ádám-Rózsás Márton: „Rablókkali találkozás.” Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról a nevezetes somogyi rablóról
Mészáros Ádám - Rózsás Márton: „Rablókkali h .^jÉJÉa^ Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról, гЬтТр) a nevezetes somogyi, rablóról — A középkori latorköltészet még félnivaló, veszedelmes alakként ábrázolta a szökött katonákat, bujdosó, fosztogató rablókat. A nemzeti nyelvű irodalmak kibontakozásának valamint a rokokó, a szentimentalizmus és a hősköltészet térnyerésének köszönhetően a latrok, betyárok alakja egyre inkább zsánerfigura lesz, akikről a folklór romantikus, heroizáló hangon szól. Magyarországon a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc után nőtt meg nagyon a betyárrá lett szegénylegények száma. A korábban fegyverforgatásból élt, földet sohasem művelő, nincstelenné, földönfutóvá lett vitézek közül sokan adták fejüket erre az életformára. A szökött katonák és a kicsapott pásztorok számára pedig Owlll Xo volt más lehetőség, mint hogy bandákba verődve, fosztogató bűnözők módjára éljenek. A nép természetesen továbbra is félt ezektől az emberektől, s az első kézből való, helyi történetek bizony elítélő hangon szólnak a betyárok tetteiről. A szájról szájra terjedő, nem első kézből való betyárhistóriák azonban, melyek távolabbi eseményről tudósítanak, már népi hősként és igazságosztóként beszélnek a betyárról, aki csak a gazdagot bünteti meg, és a szegények igazáért harcol. Az emberek bámulják, idealizálják a betyárt, aki nagy tetteket visz véghez, és nem talál legyőzőre, csupán árulás útján tudják ha tudják - elfogni. Több történet szól a megyehatáron épült csárdákról, s az ott mulató betyárról, akit a megyebéli pandúrok nem foghatnak el, mert az ő asztala már a megyébe esik. Csárdásokról, orgazdákról, betyárokról és pandúrokról szól jelen közlésünk is, ragaszkodva a tényekhez, a puszta igazsághoz. Ha a betyárokkal kapcsolatosan nyomozunk, és a szóbeszédet, romantizáló szépítgetést, heroizáló túlzást el akarjuk választani a valós tényektől, erősen nehezíti munkánkat, hogy a korabeli sajtó pontatlan információi többnyire csak a szenzációra éhes olvasók hamis betyárromantika iránti igényét elégítették ki, a valós események rekonstruálása pedig sok esetben a levéltári források hiánya miatt csak részben lehetséges. Ezért tartjuk fontosnak az említett feljegyzés közlését, hiszen esetünkben nem többszörös áttételen keresztül ismerhetjük meg az eseményeket, hanem annak szenvedő alanya vetette papírra az átélt kalandot. A feljegyzést tartalmilag két részre bonthatjuk. Az első részben - mintegy bevezetésképpen - leírtakat, azaz a Patkó János (sic!) betyárhoz köthető történeteket hallomásból, illetve a korabeli tudósítások alapján jegyezte le a plébános. 5 Az előadottakban jól tetten érhető az elbeszélésnek az idők folyamán 5 Ezen a néven két betyár, Patkó István és János (valójában Csorba István és Bergán János) működött, nevük és legendájuk a folklórban, a népi emlékezetben Patkó Bandi apokrif személyében fonódott össze. Csorba „Patkó" István 1862-ben, a pandúrokkal vívott tűzharcban halt meg, Bergán „Patkó" Jánost 1864-ben lőtték agyon a pandúrok. 67
