Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
I. Az őskorban és a történelmi idők mesgyéjén
I. Az őskorban 7 Városunknak és környékének területén lépten-nyomon vet föl a szántóvető ekéje, a szőlőfordító kapája, a házát alapozó gazda ásója emberi csontokat, cserépdarabokat, kőszilánkokat. Miféle embertársainknak porladozó csontjai és eszközei voltak ezek ? A kőtárgy alakja, az agyagedény minősége már műveltségre vall és korhatározó lehet. Saxa et ossa loquuntur (a kövek és csontok beszélnek) ugyan, de történeti tudásunk még nem világít be eléggé az ősidőkbe, s így hasztalan törjük a fejünket azon, hogy kik voltak azok, akikre a mi áldott napunk már több ezer év előtt sütött, akik a mi édes anyaföldünket először mondhatták a magukénak, akiknek a csontjai már évezredek óta porladoznak ezen az istenáldotta földön. Egészen önkényes és semmivel sem megokolható föltevés Bonfini, Bél Mátyás, Vitali s a többi régi történetíró állítása, hogy Vácot egy vácinak (vacianes) nevezett felsőpannóniai nép lakta. Az állati sorból kiemelkedő embert az ön- és fajfenntartás ösztöne irányította. Megélhetését a természet maga biztosította: élelmét készen kapta a fák ízes gyümölcseiben, itala a patak kristály vize volt, a barlangokban lakóházat és menedéket talált. Később növényi rostokból és állatbőrökből öltözéket, csontokból szerszámot, agancsokból fegyvert csinált. A vadat elejtette, vagy magához szelídítette. Mikor elszaporodott a nyáj, kevés lett a legelő. A kiélt föld nem bírta eltartani és vándorútra kellett kelnie. Mindenkor a nap irányában, nyugat felé haladt Ázsia pusztáiról. Amikor állatai megint lelegelték a füvet, vagy erősebb vadásztörzsek követték, termékenyebb földet kellett keresnie. így jutott egy részük Krímiába s onnan a Duna torkolatához. Dél felé nehezen járható hegyes vidék terült el, északra sűrű erdőség volt tele farkasokkal, medvékkel és — kiéhezett vadászokkal. Most aztán fölfelé kellett vándorolniok a Duna völgyén. Átjöttek Szerbián és a Nagy Magyar Alföldön föl egész Vácig. Némelyik nem is ment tovább, hanem itt maradt
