Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
VIII. Az önkényuralom alatt
NYOLCADIK FEJEZET AZ ÖNKÉNYURALOM ALATT E szép földön az Úr mi lészünk. Mint voltunk azelőtt: A szenvedés tanít, megráz és Dúsabb életre költ. Tompa Mihály. A szabadságharc lezajlott vihara után mély csend következett: a rémuralom halotti csendje. Hazafiűi fájdalom és tétlen közöny vívódott egymással. A nemzet színejava elvérzett a harc mezején vagy a bitófákon, börtönben sínylett, bujdosott, vagy kimenekült az országból. A magyarokat országszerte üldözték. Vácon is első dolga volt az orosz segítséggel hatalomra jutott uralkodó kormányának, hogy a városbírót és a többi hazafias érzésű tisztviselőt állásukból elmozdította. A középületekre kifüggesztették a gyűlöletes kétfejű sast. Cseh és német beamterek foglalták el a hivatalokat. A rendőrség meghonosította a kémrendszert és a csendőrség buzgó támogatása mellett éjjel-nappal zaklatta a polgárságot. Minden panasz hiábavaló volt, pedig a lelketlen besúgásokra indított gyakori házkutatások még a családi élet bensőségét sem kímélték. Katonák lepték el a várost és lefoglalták a püspöki palotát, a kanonokok házait és a szerzetesek épületeit. A polgárokhoz tiszteket szállásoltak. A 20. lovasüteget a Vörösházban helyezték el. A 14. sorgyalogezred két százada, a 6. csendőrezred 1. osztálya, szekerészek és utászok állomáshelye volt ekkor a város. A cseh katonák térzenéket tartottak a Nagytemplom-téren és a piacon, az olaszok olvadékony dalaikat zengedezték esténkint az utcákon és kipusztították a város összes macskáit. Mintegy ötven cseh család telepedett le Vácon. A lakosság ellenszenves érzülettel fogadta őket és kinevette, amikor
