Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
VII. A XIX. század első felében
A XIX. század első felében 115 Harangjaiknak hangja, melly önöket áhítatra hívta az Isten házába, ágyúkká öntetve önöket a’ dicsőség mezejére, — ellenségeinket pedig halálra hívandja, s fülükbe fogja dörögni ne bántsd. a magyart!“ A Nagytemplom harangjait Zottományi Mihály Kápialan-Vác jegyzője a közgyűlési határozat értelmében a karácsonyi ünnepeket megelőző vasárnap akarta a tornyokból leszedetni. Az odarendelt ácsok reggel 9-kor jelentek meg, amikor a nép a nagymisére gyülekezett. Zúgolódni, fenyegetőzni kezdtek, az ácsoknak nem volt kötelük. Mindez annyira felizgatta Zottományit, hogy megütötte a guta. 1849. január 4-én kezdte meg Görgei híres visszavonulását a Feldunai-hadseieggel. Csikorgó hidegben érkezett Vácra, ő maga utolsónak vonult be hátvédével a városba és a püspöki palotába szállt. Alig helyezkedett el, Szegedy Imre dandárparancsnok jelentkezett és előadta, hogy a tisztikar zúgolódik. Majd hadtestének többi parancsnoka jelentkezett és előadta kívánságait. Görgei megnyugtatta őket, majd leült távozásuk után és napiparancsot szövegezett. Ez a napiparancs az, mellyel seregét összetartotta s amelyet a történelem helytelenül váci kiáltványnak, proklamációnak nevez. A magyar hadi dicsőség babérkoszorújának egyik hervadhatatlan levele Damjanich tábornoknak az osztrák zsoldosok fölött április 10-én aratott győzelme. A kétségbeesett elszántsággal védett lőházi híd ellen Földváry Károly alezredes vezette a rohamot, miközben — öt perc alatt — két lovat lőttek ki alóla és ruhájába, valamint a kezében tartott zászlóba 75 golyó fúródott. Götz tábornok, a császári csapatok vezére megsebesült és hősi halált halt. Egykori híradás szerint az utcai harcban a lakosság is élénk részt vett. A férfiak fegyverekkel és botokkal üldözték a visszavonuló osztrák katonákat, az asszonyok 8*
