Tragor Ignác: Az emberi élet Vácon és vidékén az őskortól napjainkig - Váci könyvek 25. (Vác, 1936)
VII. A XIX. század első felében
HETEDIK FEJEZET A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Meminisse iuvabit. (Hasznos lesz emlékezni.) A századfordulón a megpróbáltatások szomorú éveit élte a város és a lakossága, a földesúr az úrbéri pörök egész özönét zúdította nyakukba. Folyt a pör: Kisvác kikebelezése iránt, a szóri rétek miatt, a gyadai rétekért a datialis per, az egész váci határ új földmérése iránti per, a város kocsmáltatási pere s a többi. A telkes gazdák és házas zsellérek tagosztályának megállapítása, a szántóföldekben való részeltetés, az úrbéri kocsmák száma, a házankint való bormérés korlátozása, a pálinkakazánok használatának tilalmazása kiapadhatatlan okai voltak a folytonos súrlódásoknak. A pénz elértéktelenedése itt is éreztette hatását, a hadbavonuló katonák élelmezése mind nagyobb terhet rótt a városra. Ez időben a báró Splényi-ezred 3-ik, majd az Esterházy-ezred egy zászlóalja állomásozott Vácon. 1805. december 21 —25. napjaiban orosz ezredek táboroztak Vácon és kiélték a várost. A nyomor enyhítésére igen sokat tett Károly Ambrus főherceg, akit a nép nagyon megkedvelt. A napóleoni idők nemcsak anyagi, hanem véráldozatot is követeltek. A legényeket verbuválás neve alatt kötéllel fogdosták össze katonáknak és ütéssel-veréssel fegyelmezték, koplalással, börtönnel büntették. Ennek az embertelen állapotnak súlyát növelte, hogy a hadiszolgálat életfogytig tartott. Hallatlanul nagy volt a drágaság, melyet még tetézett a kormány azzal, hogy a papírpénz értékét leszállította egy ötödére s így az elszegényedést általánossá tette. Ilyen sanyarú viszonyok között mindenki csak a
