Tragor Ignác (szerk.): Vác és határának hely- és ingatlannevei - Váci könyvek 22. (Vác, 1935)
Vác határának hely- és ingatlannevei
hely- és ingatlannevei 25 Büki-sor az Árok-köz és Splényi-utcától fölfelé húzódó házsor, a Horthy Miklós-út folytatása. A XIX. század elején Molnár-sor vagy Molnárok sorának, a derekát pedig Külsősori-útnak hívták. Mostani nevét 1888-ban kapta, mert a Büki felé visz. Büki Szent János-forrás a csárda mellett fakadó csekély vízbőségű forrás, mely fölött kicsi téglakápolna áll, üregében Nepomuki Szent János szobra van elhelyezve. Burgundia Burgundia-utca Burgundiák 1. a Burgundia városrész Vác déli végén a Duna mentén terül el. Két részre oszlott, mint maga a város: püspöki és káptalani Burgundiára. Ma már csak az a görbe utca őrzi emlékét, mely a Budapesti-főútból a Füzesbe szakad. (Burgundia városrészek és utcák vannak Debrecenben, Kecskeméten, Kenézlőn (Szabolcs m.), Válón (Fejér m.), Belényesen (Bihar m.), Velencében (Fejér m.) és Gyéresen (Torda m.). Van ezeken kívül Vácszentlászlón egy puszta és volt Temes megyében egy község. Ezek az elnevezések valószínűleg azokra a telepekre vonatkoznak, melyeket a Géza fejedelem és Szent István király alatt beözönlött németek alapítottak. Gizella királyné anyja Konrád burgundi király leánya volt.) A Burgundia-utcát, 1888-ban Csávolszky József-utcára keresztelték, de az 1928. évi bizottság visszaállította régi nevét. 1888 előtt két neve volt. A Kórház-utca sarkáig Szén-utcának hívták, azon túl pedig ez volt a neve: Kisutca a Dunára. 2. szőlőhegy a csekei Kishármas hegy alatt. Tetején áll a csekei hegyközség kápolnája. Egyik részét Bikknek hívják. Szőlőhegyei a nép nyelvén többes számban is használatosak.