Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
I. Vác A Szent László mondában
28 VÁC AZ IRODALOMBAN Lándzsáját László hón’ alá kapva Dandára körül megindult vágtatva. Napistenként fut körbe, körbe, Ösvénye bokros, útja girbe-görbe . . . és amikor lándzsájával megérint egy bokrot, kis fehér menyétke ugrik fel a lándzsájára és fölfut rajt az ölébe hozzá menekült a szerencse is. A küzdelem lendületes leírása után azt beszéli el a költő, hogyan bujkál Salamon kis csapatával a dunaparti füzeshalmon. lm egyszerre kürtök szavától zendül az erdő: Hímszarvas vágtat, töri az ágat, Agabogákat fején hord százat. Száz gyertya rajta gyujtatlan gyula, Csillogzó fénnyel ragyog szét róla. Ezer mise-gyertya gyújtatlan gyulladt, Úgy vágtatott a csillagkoszorús vad. Csodák-csodája! vészes futamában Mindent föl nem gyújt erdők vadonában. Repül nyugatra, neki a Dunának! , . . Géza és László vágtatnak utána . . . Már messze járnak . . . Megkönnyedve Lélegzik Salamon a nád berekbe. Repült a szarvas Duna vize mellett . . . Megállt a parton, hol egy domb emeltebb . . . Az éj határán míg a nap alámegy, Esengve Géza így szólítá meg: _ — »Szép csodaszarvas! isteni állat, Mutasd meg a helyet, hol templomunk állhat, Kit hálás szívünk áldozat gyanánt ad Szűz Máriának, égi jó Anyánknak. »Mai napon nyert győzedelmünkért, Mennybéli örök üdvösségünkért. Mi hun hazánknak boldogulásáért, Uj hitünk, szent hitünk virulásáért,« Kapart a szarvas lábával a dombon, Mintha csak szólna: ez a hely az, mondom!
