Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XXIV. Vác a népszínművekben és a ponyván
XXIV. FEJEZET. Vác a népszínművekben és a ponyván. A múlt század utolsó évtizedeiben divatos népszínművek legtöbbjében szerepel Vác, mint a betyárok ■■■■■■■•_ végső állomáshelye. így Tóth Ede A falu rossza című népszínművében, melyet tudvalevőleg 1873-ban írt, városunkat ily értelemben, — mint a fegyház városát, — említi. Ennek a Vácról alkotott rossz véleményének alapja nagy részben az volt, hogy sokat hányt-vetett életének egyik legkeserűbb epizódját itt élte át. Az én mestereim című naplótöredékében*) elmondja, hogy mennyi nyomor és szenvedés volt osztályrésze már gyermek és ifjú korában s felsorolja hányatott életének legmegrázóbb momentumait. Ezek között vannak váci élményei is : Egy kálvinista pap, aki nyomorom tetőfokán hajlékának utolsó zugát is megtagadta tőlem! . . . Magamban megbocsátottam neki régen! Egy másik kálvinista pap, aki egy karéjka kenyeret adott az éhezőnek! Ennek káplánja, ki utolsó 20 krajcárját nekem adta és kért, hogy ne vegyem alamizsnaképen, hanem kölcsön! 13 krajcár, melyet a kemény zápor mosott fel Kis-Vác homokos utcáján s mely az öngyilkosságtól mentett meg engemet. Ekkor fogadta vissza lelkem magába a megtagadott Istent! :) Petőfi-Társaság 1877. V. kötet 17. szám.
