Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XXI. Tanács Márton

XXI. TANÁCS MÁRTON

235

Karcsú (IX. 314.) és utána Szinnyei (XIII.) Tanács Mártonra vonatkozó adatai megbízhatlanok (hiányosak és tévesek) Mi itt részletesen és érdeme szerint foglalkozunk vele. Teljes pártatlansággal bíráljuk, mint költőt és embert egyaránt, semmi reá vonatkozót el nem hallgatunk, különben elfogultak lennénk és értéktelenné válna a róla adott életrajzi és egész irodalomtörténeti tanulmányunk.

Tanács mint szónok is megállta helyét. 1875 július 17-én ő mondta az ünnepi beszédet a honvédemléknél. A kezdő és befejező rész így szól:

Midőn a világtörténelem egyik legnagyobbszerű és vérrel írt époszának, a magyar szabadságharcnak megünneplésére e téren egybegyűltünk ... és midőn a hazáért dicsőén elvérzett honvédeink emlékezetét megújítandó, ezen emlékszobor talpazatára lépek: lelkemben a fájdalom borúja a dicsőség villámfényével olvad össze. Mert, ha tekintetem végig szárnyal ezen nem rég »hős vértől pirosult gyásztér«-en, szemeim akaratlanul is sírhantokon pihennek meg, . . . néma sírjain azon derék hősöknek, kiknek egy része a győzedelem égi mosolyával, . . . más része az elvesztett csata kétségbeesett fájdalmával lehelte ki nemes lelkét. És valóban : van-e kebel e díszes gyülekezetben, mely el ne szorulna ; . . . van-e szív, melynek idegeit át ne rázná s van-e szem, melyből a fájdalomnak legalább egy cseppjét ki ne sajtolná a gondolat, hogy itt előttünk, alig néhány lépésnyire, százanként fekszenek azon honfitársaink, kik életük deli ifjúságában, egy hosszú, és dicső élet reményében, érettünk . . . gyermekeinkért, . . . e nemzet dicsőségéért . . . s a szabadságügy örök éieteért — elvéreztek , . .

De ha tekintetem, e gyászképtől elfordulva, e díszes gyülekezetre száll, mely a kegyelet adóját ily fényesen rójja le; ... ha szememet ezen emlékoszlopra emelem, melyet kegyelet emelt és kegyelet ápol ... és ha pillantásom e koszorúkon pihen meg, melyeket gyöngéd női kezek halmoztak itt össze: a dicsőség villámfénye

hasítja át lelkemet, mert ha valahol, itt s e pillanatban