Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XX. Vas Gereben

XX. VAS GEREBEN

213

már tegnap este.

Visszafordulván Balogh, meglátja Imrét.

— Remélem, csak nálam maradsz ma ebéden ?

— De társaimtól miképen váljak el?

— Ki mondta, hogy el fogsz válni, fölkeressük valamennyit, aztán hozzám jönnek ebédre, ha csak a váci fogadóban nem akarnak megfulladni főttelen marhahústól és félig sült libától.

— Éppen ottbenn van valamennyi nálam és várják urambátyámat, hogy szólhassanak.

— Legjobb így, legalább nem kell őket egyenkint keresni, és az egészre elég lesz egy vendéghívó.

— Urambátyámnak rossz kedvű vendégei lesznek.

— Majd elválik, öcsém, ... ne félj, magam leszek köztük a pap, a többit ma nem látod az én házam tájékán ; hanem azért nincs baj, ... én Balogh kanonok vagyok, első Ferenc tett azzá s ő jól tudja, miért tett azzá, nem feledkezett meg az én hűségemről s amit én teszek, fejedelmem javáért teszem.

Beveszi nyilatkozatunkat ? kedves urambátyám.

— Ez kötelessége a káptalanoknak, vagy megszűnt az a hely lenni, hova az emberek legfontosabb ügyeiket rakják le; én egymagám is elegendő vagyok, . . . jer vezess az urakhoz.

Bement az urakhoz, kik egész aggodalommal voltak, hogy hiába tették meg az utat.

— Szerencsés jó reggelt kívánok, mind közönségesen ! — köszönti a kanonok az urakat, kik a köszöntést viszonozni el nem mulasztották.

— Meddig leszen szerencsénk Vácon? —kérdi Balogh.

— Vagy mindjárt megyünk, vagy holnap reggel, — felel az egyik.

— No hát ma nem mennek el az urak, hanem egy kis kurta ebédre nálam maradnak. ♦

— Attól félünk, hogy nagyon rossz étvágyunk lesz, — véli a másik,