Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XX. Vas Gereben

204

VÁC AZ IRODALOMBAN

a szegény uradalmi ispán anyai ágon rokona volt. Soha sem kért tőle támogatást, sohasem dicsőítette őt, csak például állította gyermekei elé, hogy: lássák az érdem és szorgalom hová viszi föl az embert. Nem is adott neki többet öt húszasnál és egy pár bélléses keztyűnél. Csak azért nem vette őt észre, mert a többiek szemtelensége elnyomta, mint a virágot a gaz. Ez az egyetlen rokona, aki nem kívánja őt túlélni, sőt ellenkezőleg azt írja:

vajha az ő fia szeretett nagybátyjának példájára lenne iparkodó, szorgalmas ember és kívánja, hogy ezt a nagybácsi is okvetlenül megérje.

Egyik levelében ismét azt írja, hogy a fiúgyerek már Vácon jár iskolába, ott van egy becsületes kanonok, az most tartásra magához vette a gyereket, ez pedig jól tanul, első a sok diák között, — bár válnék belőle ember és csak azért esedezik nagybátyjának, ha őt, az apát, hamarjában elvenné az Isten az élők sorából és a fiú jó tanácsra szorulna, ne vonja meg tőle, mert ki adhatna jobbat, mint a nagybácsi, ki maga is szegény gyermek volt és eleget szenvedett, míg oda vergődött, a hol most van.

Mint tudós prókátorhoz méltó, el is készítette a fontos iratot. A vagyont a szegény ispánra testálta, lehúzván azt a részt, amit csak a híréért hagyott egyéb rokonainak.

Minthogy azonban a francia sereg közeledett már Bécs felé, Keszi Balázs is elszánta magát a hosszú útra egész Nagyváradig,

hova mások is szándékoztak. Az is kecsegtette, hogy jó félreesvén Várad a harc vonalától, régi barátjával Sándorffyval ismét találkozhatik, ki már ismeri az ő természetét, kivel veszekedni is lehet, azért mégis meggyógyítja.

Elmenvén Magyarországba, magával vitte végrendeletét is Pestre, onnét pedig ösmerőseit látogatni kirándult Vácra, hol a nagypecsétű levelet letette a káptalanban olyan meghagyással, hogy azt csak an-