Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XIX. Jósika és korának írói
188 VÁC AZ IRODALOMBAN a székváros egyházában történt volna. Az isteni szolgálatot karének kisérte, a fiatalabb lelkészek által latinul énekelve s lehetett látni az egyházi rejtelmes imáknak s az egész fényes szertartásnak minő — majdnem félelmet előidéző — hatása volt a kunokra, kik ilyet, sőt ehez a legtávolabbról is hasonlót — soha sem láttak. Az egész, szelíd ihlettelt hangulat, mi ez ünnepélyen átlengett, messze1 különbözve a kunok eddigi pogány szertartásaitól, lelkesítő magasztaltsággal, de egyszersmind ismeretlen aggálylyal öntötte el az idegenek kedélyeit. Jól lehetett ezt a marcona arcoknak dacos, kétkedő, de önkénytelenül meghunyászkodott vonásaiból kiolvasni. Mikor a misének vége volt, a két püspök Béla királyra, kíséretére s a magyar fegyveres csapatokra kimondta áldását, de nem Kuthenre, nem családjára és kíséretére, miként nem a fegyvertelen, két nemű csoportra, mely alig térve magához bámulatából, valami ismeretlen nyilatkozatra várt, nem tudván jót, vagy rosszat reméljen, nyugodt legyen-e, vagy aggódjék. Az áldás megható szavai után a fiatal lelkészek két nagy ezüst tálat, mások két kannát vettek kezeikbe, míg a többiek égő szövétnekeikkel párvonalos sorokat képezvén, kisérték a két püspököt Kuthen király sátora elé, ki már az ünnepies szertartás kezdete óta egész családjával és kíséretével Béla királytól jobbra állást vön saját sátora előtt. Wáncsa volt az, a ki Kuthen királyt s egész családját megkeresztelte: Kuthen megtartván nevét István és Béla melléknevet vett fel a keresztségben; Irguz s leányai Khiva és Márána — Erzsébet és Mária nevet nyertek, míg a királynak fiai — Kad és Ázán, László és Imre melléknevet kaptak.
