Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XVIII. Arany, Tompa és Madách
VÁC AZ IRODALOMBAN 173 Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik; Versectől Szolnokig, Isaszegtől Vácig. Ott maradt a jobb kéz, mankót hordoz a bal, Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal: Oh e rongyokat már hogy is nem hagytam ott! Adjatok, adjatok, a mit Isten adott. A Népnevelés című költeményében egy jolsvai időjóst gúnyol ki és fölemlíti a maga korában nagyon elterjedt, több mint félszáz évfolyamot ért Váci kalendáriomot is: Mint egy garaboncás, legottan Vihart csinál, ha kedve szottyan; S mit szája mond — probatum! — meglesz: Nyáron meleg, télben hideg lesz. »Csitt! — közbevág — csitt!« és az apró Naptárak ajkán elhal a szó; Vagy azt se’ tudják, mit beszélnek : Derűt, borút össze-izélnek. A Győri, Váci, s több e féle Mind hosszú orral búnak félre ; S a Lőcsei (oly nagy korában!) Meg-megfordúl halott porában. 1868-ban, amikor a váci honvédemléket fölállították, Degré Alajos, a váci honvédbizottmány alelnöke, fölkérte Aranyt, hogy az emlékműre verset írjon. A költő már ez időben betegeskedett és valószínűleg megtagadhatta a kérelem teljesítését, mert a honvédemlék feliratainak szövegét tudvalevőleg Degré írta. Halála után fia, Arany László fiókja fenekén, írómappája ráncai között egy papírszeletre akadt. Még 1868-ban írta rá saját szenvedéseire vonatkoztatva ezeket a sorokat: Fölszólítottak verset írni a váci honvédemlékre. Ecce:
