Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)
XVII. Petőfi
156 VÁC AZ IRODALOMBAN bányát elhagyta és Pestre ment. Ebben a menekülő útjában nemcsak hogy érintette Vácot, hanem egy pia-frausszal kapcsolatban minden falu plébánosánál emlegette is. Az 1838—39 tanévben ugyanis a Selmecbányái ev. líceum tanulója volt az ekkor 16 éves Petőfi. A félévi vizsgálatokat január végén tartották. Az osztályozás roszszul ütött ki. Atyja, aki különben is szigorúan bánt vele, szemrehányásokat tett neki levelében, amelynek végén kijelentette, hogy egészen a sorsára bízza, mert hanyagsága, rendetlensége, korhelysége s kicsapongásai miatt érdemetlenné tette magát arra, hogy róla többé, mint fiáról gondoskodjék. Ez a levél február 10-ike körül jutott Petőfi kezéhez. Szeberényi Lajos volt ekkor a legbizalmasabb barátja. Könnyezve adta át neki apja levelét. Mikor Szeberényi a levelet elolvasta, vigasztalni igyekezett: — Bizonyosan rosszakaratú rágalmak vakították el az édes atyádat. Világosítsd őt föl, meglásd, megengesztelődik! — Sohasem, — felelte Petőfi — ismerem atyámat. Különben még nála sem fogok kegyelemért esedezni! És közölte elhatározását, hogy elhagyja Selmecbányát. Hová, merre veszi az útját, azt még maga sem tudja. Hiába volt minden marasztalás és rábeszélés. — De hol veszel pénzt az útra? kérdezte Szeberényi. — Elmegyek a pápista paphoz, — úgymond — és azt mondom neki, hogy Vácra, a püspökhöz akarok menni, mert áttérek a katholikus vallásra.*) Kemény János barátjának így mesélte el a már végrehajtott kalandját: Selmecről — mondá — Vácnak tartva ballag*) Szeberényi Lajos: Néhány év Petőfi életéből 13.
