Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XIV. Kazinczy Ferenc

136

XIV. KAZINCZY FERENC

— S nem tudnád ? — kérdé Oktár. Azt nektek én fogom megmagyarázni; addig vegyétek, a mit szívességgel rakatok föl élőtökbe. — Cselédek jöttek, mentek, s megteríték asztalát a vár egyik fokán. S míg a két vendég ebédle, ezt beszéli az ifjú vitéz :

— Midőn a két herceg és a király itt fekvének a magok táborokkal, Gyéza és László egy nap végigjárák az erdőt, talán hogy megismerkedjenek a hely fekvésével. Akkor egy remetére akadtak, kinek Vác vala neve. S ez így szólott az idősb herceghez: Üdv tenéked, Gyéza! Két angyalt látok lebegni fölötted; egyik koronát tart, a másika pálmaágat. Győzni fogsz, s királynak ismertetek

Gyéza mondá: Én koronát nem vágyok ; de ha kedvezni [fog az ég az igaz ügynek, úgy itt egyház álljon és püspöki lak. — S amint megnyerék a győzedelmet, az erdőbe méné megint az övéivel, s kereste a helyt, hol a remetével összetalálkozott, de harmadnapig is mindig haszontalan. S ím az egyik estve csiliámló türökkel szalada végig a táboron egy szarvas. Gyéza utána iramodék, utána hívei is. A szarvas halkkal baktata szinte a fenyérig. Egy pogány vallású kún vitéz rálöve, de a szarvas eltűnt. Gyéza fogadást tőn, hogy ott fog állani az egyház, ahol "a szarvas eltűnt, a püspökilakkal együtt, s a várost a neki győzelmet Ígérő remetéről Vácnak nevezé Ez az, melyet itt látsz. A kún vitéz, ki a szarvasra rálöve én vagyok. A váci püspök téríte meg; Gyéza lön keresztatyám, s engem teve e vár őrjévé.

A végén megtudjuk, hogy Oktár a visegrádi várba zárt Salamont őrzi. A rege az ismeretes pólai jelenettel nyer befejezést.