Tragor Ignác (szerk.): Vác az irodalomban - Váci könyvek 15. (Vác, 1925)

XIV. Kazinczy Ferenc

128

XIV. KAZINCZY FERENC

a mit ír nem társa jelei s ujja rángatásai után adta, hanem könyv nélkül tanulta meg. Megkérdvén tehát professorokat, ha hozzájuk a többes szám harmadik személyében szoktak-e szólani, vagy az egyes másodikéban, ezt írtam a táblára, itt sem felejtvén, hogy az örömben szűk életnek minden percében örömöket kell szedni és adni: Kannst Du tanzen? A két fiú elnevette magát. A nevetés engedé gyanítanom a feleletet, de még világosabban akarám érteni, mely képet ragaszt a leírt igéhez; s a fiú kerengést feste ujjával a levegőbe. — Német, mondám magamban, ha magyar volnál bokáidat ütnéd együvé !

Még itt állánk, egy gyönyörű s jól öltözött ifjacska lépe mellénk. Úgy hittem, az egyik, vagy másik tanító fia; de az is a ház tanítványa volt. Nógrádi vice-ispán Gyurcsányi Gábor úr egyetlen fia. Ez magyarul tanul érteni, s írni, mert magyarok közt élend. — »Mikor voltál szüléidnél ?« kérdém. — »Husvétkor.« — »Örülsz-e, hogy ide hoztak iskolába, s érzed-e mivel tartozol tanítóidnak ?« — Felele ismét, s a mint illett. — Most ő vévé kezébe a krétát, s ezt kérdé tőlem: »Micsoda az úr, szolga?« — »Professora kitörlé a hibásan ejtett kérdést, s ezt írta helyébe: »Micsoda hivatalban van az úr?« — Pap vagyok; ezt felelém. De a kedves gyermek nevete, s a tábla másik végére mutata ujjával, hová jóval elébb ez írtam volt: »Én egy jó asszony férje és hét gyermek atyja vagyok,« Tetszék magának, hogy megpiríthata. — »Hát minek gondolsz?« kérdém. — Felelt-: »kapitánynak.« — Azon én neveték és az én Vincém. Hihetőleg a gyermek semmit sem ismert irigylésre méltóbbat, mint ha valaki kapitány.

Miért nincs itt, kivd e szép örömet megosztani szeretném! sóhajtám magamban, s megcsókolám a nyolc esztendős leányt. — Boldog atya, a ki szerencsétlen gyermekét ide hozá, s emberré teremtve vi-