Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
III. rész: Népzene
130 NÉPZENE megkínál egy jó szivarral, de a zsentri-zsidógyerek nyissa ki a bugyellárisát, ha azt akarja, hogy megengedjem a vállamat veregetni. Casals Pablo, a legnagyobb gordonkaművész, lelkes csodálója volt Banda Marcinak. Ha Budapesten járt, éjszakánkint megszökött barátai és tisztelői elől, felkereste Banda Marcit, beült a zenekarába és reggelig velük gordonkázott. Banda Marci ufolérhetlen művészetének az volt a titka, hogy teljesen áférezfe az egyes dalokat, belehatolt a szellemükbe és így szépségüket a maguk egészében varázsolta bele hallgatóinak szívébe. Művészi kiválóságának legfényesebb bizonyítéka az, hogy cigánykollégái is elismerték az ő nagyságát, bevallották, hogy 6 közöttük az első, mert játékával fölöttük ál. De az ország színe előtt is beigazolódott, hogy ő Magyarországnak legjobb népzenésze. 1903 szeptemberében a Népszínházban 23 estén át az ország minden tájékáról összesereglett 35 zenekar mérte össze hegedűjének és lelkének minden képességét. És ebben a nagy versenyben, amely valóságos izgalomba ejtette az egész országot, Banda Marci vitte el az első díjat. Magyaros szellemben és nagy ízléssel előadoff népdalaiért neki ítélte oda a bíráló bizottság az aranyérmet. Zenekara oly feltűnően kimagaslott a többi közül, ő maga tiszta, nemes és magyaros hevületével annyira lebilincselte hallgatóságát, hogy ezek elismeréséül őt tartotta érdemesnek a zsűri arra, hogy a székesfőváros népszínházi bizottságának ezüst koszorúját is neki juttassa. Tisztelői 1912-ben díszelőadás keretében ünnepelték meg ötven éves művészi jubileumát. A Váci Múzeum-egyesület üdvözlésére ezt a levelet írta: Hálás szívvel fogadtam a nagytekintetű Elnökség szíves átiratát, melyben ötven esztendős évfordulómon üdvözölni kegyes volt. Kettős örömömre szolgál ez, mert édes szülővárosom olyan mivelődési tényezője részéről jött, mely dicső múltja földerítésével a jövő nagyságát van
