Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
II. rész: Dal és zene
VÁC AZ ELŐADÓ MŰVÉSZETEKBEN 117 um zenekarának vezetője és orgonistája s a Karolina polgári leányiskola énektanárja folytatja zenepedagógiai működését. K. Pikéthy Tibor zeneszerző és karnagy született Komáromújszőnyben 1884. március 28-án. Szülei kisfaludi Pikéthy Gusztáv állomásfőnök és felesége Ritter Stefánia voltak Édes anyja nagy zenei képzettséggel megáldott finom lelkű és vallásos érzelmű úrnő volt. Tőle örökölte a zene iránt való hajlamát, tőle kapta első zenei oktatását az orgonában. Elemi iskoláit Nagykanizsán végezte. 1898-ban Budapesten az iparművészeti főiskolába iratkozott, minthogy azonban megözvegyült édesanyja Győrbe telepedett, félév múlva az ottani tanítóképző növendéke lett. A praeparandia elvégzése után Győrszentmártonban volt két évig, utána pedig Ravaszdon hat évig kántortanító. Közben szorgalmasan képezte magát a zenében és mint magántanuló énektanításra képesítő oklevelet szerzett a budapesti zeneakadémián, mely után a vágszeredi polgári-iskolában működött mint ének- és zenetanár. Harmadfélév után megvált Szeredtől és működése színterét Vácra helyezte át. 1915. március 1-én foglalta el székesegyház karnagyi állását. Nagy elfoglaltsága mellett is — mert tanítania is kellett — bejárt Budapestre a Zeneakadémia zeneszerzési szakára és lovag Herzféld Viktor tanár vezetése mellett befejezte tanulmányait. Teljes elismeréssel vett részt vidéki és fővárosi hangversenyeken úgy, hogy kitartó szorgalmával és veleszületett tehetségével elismert nevet szerzett a zenei körökben. Szerzői működése zongora, orgona, hegedű és vokális (magán és kar) művekre terjed ki. Szerzett ezeken kívül zenekarra és vegyeskarra írt orgonás miséket (Pro pace stb). Megzenésítette Kökény László Hajnalka című négy felvonásos ifjúsági varázsregéjét és ugyancsak vele komponálta a Vörös Rózsa dalciklust is. A szaklapokban több zeneirodalmi tanulmánya jelent meg (Schubert és emlékei Magyarhonban, A