Tragor Ignác (szerk.): Vác az előadó művészetekben - Váci könyvek 10. (Vác, 1934)
II. rész: Dal és zene
104 ZENÉSZEK ÉS ÉNEKESEK 1878-ban Népdalfüzér címmel Fellegi V. Apollójában adta ki vegyeskari népdalgyűjteményét, mely főleg a kegyes tanítórendiek és zirciek gimnáziumainak ifjúsági énekkarainál éveken át volt. használatban. 1886-ban a drezdai A. Braner zeneműkiadó cégnél jelent meg egy zongora-nocíurnéje. (Opus 7.) így dolgozott folyton mind a két szakmában. Az iskolában a kötelességtudó iskolamester, hangszerei és zeneírásai mellett pedig a folyton lelkesülni tudó zenész volt. Az 1892-93 és 1893-94. iskolai években a kegyesrendiek váci gimnáziumában ellátta a csoportos hegedűtanífást, minek eredményét a szokásos záró ünnepeken mutatta be. 1894 év szeptember havában a vallás- és közoktatásügyi miniszter a siketnémák kolozsvári intézetének igazgatásával bízta meg. Ekkor elhagyta Vácot és Kolozsvárra költözködött. Ebben a minőségben is kellő megelégedésre működött, aminek bizonyítéka, hogy 1908-ban, amikor saját kérelmére nyugdíjaztatását kérte, a király a koronás arany érdemkereszftel tüntette ki. Igazgatói terhes kötelességteljesítése közben mindig talált időt arra, hogy a siketnéma-oktatás irodalmát fejlessze és zeneműkéziratainak számát szaporítsa. 1908 szeptember elején már a kolozsvári zenekonzervatóriumban találjuk őt, mint óradíjas tanárt. A hegedűtanszak I-V. osztályaiban a zene elméletet, a karéneket és a kamarazenét tanította. Az 1913-14. iskolai évben, Farkas Ödön konzervatoriumi igazgató halála után a választmány Taritzkyra bízta az intézet vezetését. Eme kizárólagos zenepaedagogiai tevékenységének idejére esnek kiforottabb és modern irályú kéziratai, melyek között túlnyomó számban van a jórészt magyaros szellemben tartott kamarazene képviselve. Opusainak száma elérte az 50-et, többjében három-négy darab is foglaltatik. Egész 1918-ig, tehát tíz évig állt a kolozsvári zenekonzervaíorium szolgálatában. Ez időn túl a magán
