Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
88 CSODÁK. madia-utcának hívták. A csizmadiák még ma is féltékenyen őrzik tradícióikat és külön ipartársulatot tartanak fenn. A csizmadiacéhháznak nevezett saját házukban jönnek össze szakmabeli ügyeik megbeszélésére, nem olvadtak be sem az ipartestületbe, sem pedig az ipartársulatba. Itt kell megemlítenünk végül a csizmadia virágot A muskátlit hívták így a múlt század második felében Vácon. Pécs Sándor előadása szerint azért hívták így, mert'minden csizmadia ablakában ez a virág virított. Váci csodák. Theológikus meghatározás szerint csodának kell tartanunk azt a természetfölötti eseményt, mely valamely vallásos igazság, vagy erkölcsi parancs megerősítésére szolgál. Tágabb értelemben csodának mondunk minden olyan jelenséget, melynek természetés magyarázatát nem tudjuk adni. A hagyomány szerint városunk alapításával kapcsolatban is több csoda történt. A legtöbb régi város alakulásához fűződik valami monda, melyet a nép képzelőtehetsége alkotott. Rendszerint valami állatnak is kell benne szerepelni, így Róma alapítóit, Romulust és Remust, farkas táplálja, Karlsbad hévizeit zerge födözte föl, Vácnak homályba vesző történetében a szarvas és menyét szerepel. Noha ezekbe a mondákba vetett hitet a történelmi kritika ízekre tépi, a hagyomány mégis őrzi, védi és igaznak vallja. Ha történeti értékük nincs is, folklorisztikus szempotból figyelemre méltók. Mindenesetre illik, hogy foglalkozzunk velük, miért is itt adjuk azoknak a csodáknak és csodás jeleknek leírását melyek városunkkal kapcsolatosak. 1. Boldog Vác remete. Csodatételeit ugyan nem ismerjük, minthogy azonban a szóhagyomány fenntartotta egy ilyen nevű remetének a nevét, a nép hitt benne, az egyház — helyesen a pálosok szent könyvei — boldogként tisztelnek egy ily nevű férfiút, foglalkoznunk kell vele nekünk is. Nemcsak krónikáink, hanem a XVI—XVII. századbeli külföldi írók is azt hirdették, hogy Vác város a Vác nevű remetétől kapta a nevét. Vác helyén nagy erdőség volt, — mondja Kuselius Salamon — ebben az erdőségben lakott Vác remete, akit halála után mint szentet tiszteltek. Idővel itt nagy búcsújáróhely keletkezett, majd szép kolostort, templomot, várat építettek és az így alapított várost Vác remetéről Vácnak nevezték el. Bél Mátyás Túróczi Lászlóra, Túróczi Inhofer Menyhértre hivatkozva legvalószínűbbnek tartja, hogy Vác attól a remetétől