Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)

II. Könyv: Lexikon

BOTRÁNY. 77 Endrét, hogy legyen közte és a király közt testvéri szeretet, adja meg a királynak, aki feljebbvaló, a kellő tiszteletet és becsülést, enyésztesse el hűségével, szolgálatával a múlt sérelmek emlékét és kölcsönös szeretet fűzze őket össze, mint összekapcsolta már a vér, az anyaméh. Majd 1199 böjtjén határozottan kijelentette, hogy ne próbáljon a király, vagy az ország éllen fegyvert fogni, lázadást gerjeszteni, mert szigorúan megparancsolta az esztergomi és kalo­csai érsekeknek és suffraganeusaiknak, hogy ha ezt merné tenni, sújtsák egyházi átokkal és vessék egyházi tilalom alá országát, minden appelláta kizárásával. A forrongás e napjaiban, úgyszólván a kitörés küszöbén, vette Imre király a hírt, hogy Boleszló váci püspök közvetíti a levelezést Endre és magyarországi hívei közt és hogy a pénzt, amelyet a lázadásra gyűjtöttek, a váci egyház sekrestyéjében tartja. Azonnal Vácon termett. 1199 március 10-én a nagyböjt első hetében, a kántorbőjt napján történt ez. A káptalan ünnepélyes menetben fogadta a királyt, ki a püspököt, káptalant gyűlésre hívta és kívánta, hogy nyissák föl neki kincstárukat. Boleszló vonakodott. A király gyanúja nőtt. Alkonyat felé megint eljött embereivel a székesegyházhoz, amelyben a püspök és káptalan a karban ép a napi ájtatosság befejezéséül a Completorium három zsoltárát énekelték és beizent a püspöknek, adja oda a kincstár kulcsát és jöjjön ki. Boleszló nem küldte ki a kulcsot, de kimenni sem mert. Imre dühös lett, a templomba lépett és parancsolta, hogy nyissák ki a sekrestyét. Boleszló tiltakozott az erőszak, a rablás ellen és az oltárhoz menekült. Papjai köréje csoportosultak és könnyes szemmel kezdék az éneket: Tekints reánk Uram szent székedből és gondoskodj rólunk! Ez .a passzív ellentállás még jobban felingerelte a királyt, közéjük rohant, Boleszlót megfogta, az oltártól elrántotta és kifelé ráncigálta. A püspök ellenszegült, de, amint küzködött, elesett az oltár lépcsőjén, Imre azonban tovább hurcolva a földön, odalökte fegyvereseinek, akik megfogták, a templomból kidobták, a sekrestye ajtaját pedig feltörték. Az őrkanonok most már kinyitotta a kincstárt, abból Imre, ami az egyházé volt, ott hagyta, de a Boleszlóét, mit a leleszi kolostornak szánt és a gyanús leveleket elvitte. A püspök az erőszakos tettért megszentségtelenítve látta a templomot és benne az isteni tiszteletet eltiltotta; Imre pedig haragjában, hogy Boleszló még dacol, dézsmáját lefoglalta és fenye­getőzött, hogy aki a püspök részéről hírt visz ki az országból, annak szemét kitolatja. Kevéssel utóbb, az év közepe felé, a lappangó mozgalom kitört. Endre fegyvert ragadott, a zágrábi püspökség

Next

/
Thumbnails
Contents