Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
68 ÁTKELŐ. országiak jó marháikkal és egyéb árúikkal; a bécsiek a mostani viszonyok között amúgy sem mernek Magyarországba menni s ha akadna is köztük egy-két bátrabb legény, aki árúit levinné, a jövedelem elveszne Bécsre nézve. Az esetleges bajoknak óvó szabályokkal fogják elejét venni. Számon tartják magyar s más efféle gyanús embereket; bejelentik a polgármesternek; s magyar nyelvet beszélő hivatalnokokat fognak tartani. A Bécs városát meg a kincstárt fenyegető veszedelem arra bírta Ferdinándot, hogy a magyaroknak meg a hódoltságiaknak (alföldieknek) továbbra is megengedje a Bécsbe jövetelt; az az kegyesen belenyugodott, hogy ezentúl is Bécs maradjon a transito-kereskedésnek gócpontja. Arra azonban már nem lehetett rábírni, hogy a törökkel állandó kereskedelmi szerződést kössön. Pedig egyik a másiknak természetes következménye, sőt mondhatjuk, elengedhetlen föltétele volt. Közös egyezség híján hallgatagon mégis bizonyos megállapodás jött létre a török és Ferdinánd alattvalói között. A török szabad utat engedett felső és kelet Magyarország valamint a hódoltság kereskedőinek egészen a váci révig. Ferdinánd és utódai viszont megengedték, hogy a hódoltsági kereskedők Bécsig vihessék árúikat, vagy Bécsbe jöhessenek bevásárlásra. A felvonulás, a marhahajtás kivételével, természetesen szekéren esett meg. A kereskedők túladván árúikon, Bécsben hajókat vettek, árúikat szekereikkel együtt azokra rakták s evezve jöttek a váci révig. Ott ismét szekereikre ültek s úgy folytatták útjokat. Csak akik a dunaparti városokba; Budára, Pestre, Béig vádba stb. tartottak, folytatták az utat tovább is hajón. Kereskedelmi hajók vontatása Bécsig nem igen volt szokásos; jobbára csak a közelebb eső vidékekről vontatták föl a hajókat. Kivételt csak akkor tettek, ha élő halakat szállítottak Bécsbe. A török kereskedők s a török basák könnyebben jutván vontatókhoz, a fölfelé vontatást is meglehetős gyakran űzték. Komáromnál tovább azonban nem igen mentek árúikkal. Amit Bécsbe szántak, vagy amit onnét hozattak, azt többnyire rác kereskedőkre bízták. A kereskedésnek ez a módja egészen a tizenhatéves török háború kitöréséig tartotta magát. A tizenhatéves török háború idején a dunai hajózás meglehetős veszedelemmel járt. A kereskedők nem mehettek árúikkal a váci révig; a szabad közlekedés az ország déli és keleti részével szünetelt. Az erdélyi, nagyváradi, debreceni és felsőmagyarországi kereskedők, akik eddig Bécsben vásároltak s Vácig hajókon ereszkedtek alá, egészen elmaradtak. Az utak bizonytalansága és a költségek nagysága miatt, mindannyian
