Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)

II. Könyv: Lexikon

158 LEVEL — MACESZ. a lap szerkesztője, Böszörményi László és kiadója ellen indított sajtópert. A kormány azért tette ezeket az erélyes intézkedéseket, mert be akarta bizonyítani, hogy eddigi türelmének forrása nem a gyöngeség volt. Heves vármegye és Eger város törvényhatósága szolidárisnak nyilvánítja magát a váci levéllel és az ebből keletkező bonyodalmak során tisztán politikai ügyben ellene szegültek a kormánynak. Jókai megtámadta Keményt, amiért Kossuth ellen írni mert és vádolta a kormányt, amiért megtiltotta Egernek, hogy Kossuth mellett demonstráljon. Közben a bíróság egy évi fogságra ítélte Böszörményit, akit az izgalmak erősen megviseltek és minthogy tüdőbajos ember volt, büntetését a közvélemény egynek tartotta a halálos ítélettel. A közvéleménynek valóban igaza volt, mert Böszörményi 1869. március 24-én meghalt börtönében. Horváth igazságügyminiszter kész volt őt fogságából kibocsátani, hogy fürdőbe mehessen egészségét helyreállítani, de párthívei lebeszélték. A hazaáruló kormány kezéből — mondották — nem szabad semmi kegyelmet elfogadni. Ilyen módon Böszörményi a pártja vad fanatizmusának lett az áldozata. Az 1869. június 24-én tartott képviselőházi ülésben Irányi Dániel alacsony gyanúsításokkal illette a pesti esküdtszéket és Horváth Boldizsár igazságügyminisztert azzal vádolta, hogy Böszörményit törvénytelen ítélet következtében halálra kínozta. Ezért másnap az igazságügyminiszter elégtételt kért és Deák Ferenc indítványára a ház rosszalását fejezte ki Irányi eljárása fölött. Napokon át a legnagyobb elkeseredéssel folyt ebben az ügyben a parlamenti vita. Deák Ferenc még többször is, báró Eötvös József egy ülésben négyszer volt kénytelen felszólalni a kormány védelmére az ellenzéki indítványok és interpellációk tömegével szemben. {Székfű Gyula, Három nemzedék 199., [Toldi István,] Öt év története II. kiadás 51—56., 64., 129. és 139., Özv. Rudnay Józsefné, Emlékeim 178., Tragor Ignác, Vác története 1848—49-ben 310. és 311. ugyanitt 461—472. lapokon 65. szám alatt az egész levél szövege. A levél eredetijét özv. Rudnay Józsefné úrnő nagylelkű ajándékából múzeumunk őrzi.) Váci macesz, (laska, vagy húsvéti kenyér.) Hírességére tulaj­donkép monopolikus jellegénél fogva tett szert. A rituális húsvéti kenyér készítésénél u. i. körültekintő gondoskodással járnak el a zsidók. Már a gabona csiramentességére ügyelnek, mielőtt még a malomba kerül. A malmot nagy figyelemmel teljesen és alaposan megtisztítják mielőtt az ő őrlésükre kerülne a sor. A kész lisztnek macesszá sütésénél pedig a rabbinátus személyesen vagy meg­

Next

/
Thumbnails
Contents