Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
126 HALÁSZOK — HARANG, HARANGOK. Váci halászok. Vác lakosságának egyik ősfoglalkozása volt a halászat. A váci halászokról okleveles adataink vannak a legrégibb időkből. Az ötvösökről és róluk tudjuk, hogy már a XV. században céhet alkottak. A váci halászat legrégibb emléke az a váci halfogó (clausura), melyet Ulászló király tisztjei építettek Vác és Buda között, de amikor kitűnt, hogy sok kárt okozott a felső Duna szakaszán megsemmisítették. Hasonló sorsra jutott a Pempflinger István budai udvarbíró által 1528-ban épített aegyem-nek nevezett vizafogó is. Minthogy rengeteg kárt okozott a komáromi és gutái halászoknak és tönkremenéssel fenyegette az esztergomi érsek és káptalan ilynemű berendezéseit, Ferdinánd király parancsára a következő évben lerombolták. (A bécsi cs. és kir. udvari, házi és állami levéltárban: Hungarica.) Váci harang, harangok. Egyes számban mélabús hangja által lett kedvelt, nagysága miatt ismert, súlya következtében híres; a nagy jelzővel kapcsolatban közismert módon fizetési eszköz gyanánt használják; többes számban pedig a hazafias áldozatkészség példája, szép történeti emlék és az isteni igazságszolgáltatás megdöbbentő esete. Nagytemplomunk hírneves nagy harangját Roskoványi Ágoston püspök öntette 1856-ban Schaudt András pesti harangöntő-műhelyében és Ágoston névre szentelte föl 1857-ben. A nép azonban öreg Boskoványi-nak hívta. Lélekváltságul csak a püspök vagy kanonok halálakor szólalt meg. 86 métermázsa volt a súlya, fölírása pedig ez: Soli Deo gloria, et ab eo victoria. In honorem Dieparae Virginis immaculatae conceptae. — Sumptibus Augustini de Roskovány, Episcopi Vaciensisa. 1856.—1917. december folyamán Budapestről jött katonai munkások darabokra törve szedték le a toronyból, hogy ágyút öntsenek belőle. László Aladár a Pesti Hírlap 1922. évi április hó 14-iki számában a leghíresebb hét magyar harang közt negyediknek sorolja fel. Dicső szabadságharcunk idején érdekes szerepe volt harangjainknak. 1848 őszén, mikor az ágyúk öntéséhez szükséges ércanyag elfogyott, a honvédelmi bizottmány hirdetményt tett közzé, hogy az érc fontját 1 forintjával megveszi. A váciak az elsők között voltak, akik felajánlották harangjaikat. Kossuth Lajos gyönyörű levélben köszönte meg Vác város közönségének ezt az áldozatkészségét. Mikor azonban le akarták szedni, a nép zúgolódott, mert épen misére készült, a leszedést sürgető Zottományi Mihály jegyzőt pedig megütötte a guta. A harangokat csak karácsony után szállították Pestre, de nem öntöttek belőlük ágyúkat, mert Windisch-Grätz serege
