Tragor Ignác (szerk.): Váci érdekességek - Váci könyvek 9. (Vác, 1923)
II. Könyv: Lexikon
112 FENE. kórságos, rozsdás, fészkes és vízen kullogó, fittyegetett, íittyegős, fittyegősfitty fene, fenék fenéje, ecetes, reszelt és reszketős fene. Szerencse, hogy a fenének igen sok dolga van és hogy nem ér rá mindenüvé elmenni, ahová hívják; de szerencse még az is, hogy kevés ember látta színről-színre és hogy nem igen ijed meg, ha esetleg találkozik vele. A rátótiak igen félnek a fenétől, különösen a kettyegőstöl, amiért is az első órát, amelyik Rátótra került, cséplőkkel agyonverték. Egyébként sok nem igaz dolgot állítanak a fenéről, mert tnikép lehetne már az igaz, hogy a fene maga-magát megette, mint ahogyan hiszik róla, mikor olyan dolog csinálódott meg, amiről a makacs ember azt mondja, mikor belefog, hogy: meg kell lennie, ha fene-fenét eszik is. A váci születésű KrenediU Ferenc Állatok regevilága című könyve 313 lapján ezt fűzi még ehhez a kis cikkhez: A peronosporáról a váciak azt mondják, hogy: fene rossz-por-a\ Ennyi az, amit a fenéről általánosságban tudunk. Idehaza Vácon talán csak ebből az osztályozásból tudja meg a legtöbb tiszteletreméltó polgártársam, hogy külön váci fene is van a világon. 30 éve már, mikor még ügyvédjelölt voltam kincses Kolozsvárott, írtam ugyan a váci fenéről, de azóta ez már bizonyára feledésbe ment. Ide iktatom tehát: Vonatom berobogott kincses Kolozsvárra. A vasúttól behozó fiakkeres jármüve nem volt kellően megkenve, oly nagyon zörgött, hogy egy másik kocsis is meghallotta. Oda szól ez az enyémnek : — Mért nem keni meg a kocsiját bátya, úgy nyikorog, mint a váci szekér! Azt hittem, hogy hallucinálok és nem is tettem szóvá az ügyet, de mikor a hid-utcai kocsiúton a váci fene emlegetésével nógatta gebéit a gyorsabb menésre az én székely kocsisom, meg nem állhattam oka felől nem kérdezősködni, — Vác, istálom, — adta meg a fölvilágosítást — az egy váras, tetszik tudni, ott kint Magyarországon, valahol Budapest környékén. Élénk kereskedelme van, a fuvarosai sokszor megfordultak itt Erdélyben annakelőtte, amikor még erre vasút nem járt. Ezeknek a fuvarosoknak a szekere olyan istentelenül nyikorgóit, mint most az én kocsim. Aztán meg folyton azt hajtogatták, hogy: egyen meg a fene! Ezért szokás itt, instálom, a váci fenét emlegetni. (Váczi Közlöny 1891. október 18.) Volt nekem szeretőm, Juci volt a neve. Elhagyott, másé lett, Egye meg a fene. Mégis huncut a német, Hogy a fene enné meg A tüdejét, a máját És az oldalbordáját.
