Kisparti János: A váci Theresianum története - Váci könyvek 8. (Vác, 1914)

Előszó

ELŐSZÓ

5

első uj szerkezetű magyar léggömböt bocsátotta föl Pesten; Dugonics András, a legnagyobb piarista, aki magyar nyelven az első regényt írta; Oswald Gáspár, a váci Nagytemplom és a kecskeméti Öregtemplom építési főfelügyelője; Pállya István, a nagy iskolai drámaíró; Benyák Bernát, aki a filozófia és szépirodalom művelésében egyaránt jeleskedett; Bolla Márton, egyetemi tanár, történetiró; Horváth Cyrill, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyetemi tanár, költő és filozófus; Purgstaller József ugyancsak akadémikus és egyetemi tanár, a filozófia művelője és rendfőnök; Somhegyi (Schröck) Ferenc szintén rendfőnök és egyetemi tanár, kiváló történetiró; Cseh Ferenc, jeles filozófus; Erdösi (Polesni) Imre, az 1849/49. évi szabadságharcnak Kapisztrán Jánosa, a branyiszkói hős; Horváth Pius költő és író, aki a josefstadti börtönben sinylett hazafíságáért; Schuster Konstantin, a fejedelmi alapítványairól és nagy takarékosságáról híres püspök; Vass József akadémikus, müvelődéstörténelmi iró; Schirkhuber Móric szintén akadémikus, korának kiváló vegyésze; Kalmár Endre, rendfőnök, költő és iró; Lévay Imre, ugyancsak rendfőnök; Kucserik Sándor, az utolsó latin költő; Pivár Ignác, a váci síketnéma intézet, majd a budapesti vakok intézetének igazga tója, nagy emberbarát és jeles gyógypedagógus; Pachinger Alajos, kiváló természettudós; Csapiár Benedek, a rend történetírója; Hévízi János országgyűlési képviselő és kiváló népszónok; Hénap Tamás rendfőnök és iró.

Ezek csak az országos nevüek, azok, akiket kiváló egyéni sajátosságuk a szoros nevelés és tanítás szökésnek tetsző körén kívül a tudomány, irodalom és a kulturtevékenység más területeinek művelésére késztetett, de mennyi azoknak a száma, akik közkatonákként teljesítették kötelességüket s kizárólag neveléssel és tanítással foglalkoztak. Ebben az odaadó munkásságukban emésztették föl összes szellemi erejüket és ezért egyéb jutalmat nem kívántak, nem vártak soha, mint azt, hogy tanítványaik az életbe kikerülve, magyar hazánknak hasznos polgárai legyenek. Két évszázadnak a lefolyása mutatja, hogy ezt a céljukat fényesen elérték. A váci gimnáziumból kikerült ifjak mindenkor becsülettel helyt álltak az élet nehéz küzdelmében, mert magukkal vitték jó tanáraik bölcs tanítását és atyai szivük szeretetének melegét.

Napjainkban, amikor a kulturtörekvések az iskola falain kívül is megindultak, gimnáziumunk tanárait ismét az első sorok-