Kisparti János: A váci Theresianum története - Váci könyvek 8. (Vác, 1914)
A Collegium belső élete. Leges Migazzianae
BELSŐ TÖRTÉNETE 33 tanítsanak, a rendfőnök már gondoskodott is tanárról, de egyelőre még elhalasztották a terv kivitelét. A szabályzat világi tanítót is említ, aki az elemistákat tanította volna. A cojlegiumi tanárok névjegyzékéből kitűnik, hogy ezt a munkakört is piarista töltötte be; a Historia Domus-ban sem találtam még csak célzást sem arra, hogy világi tanitó is lett volna a collegiumban. Így fel kell tennünk, hogy a szabályzat e pontja sohasem érvényesült. Arról, hogy a nevelésnek és a tanításnak tényleg milyen volt a menete, milyen volt az eredménye, évenként többször maga Migazzi győződött meg. A vizsgálatokon és egyéb alkalomkor többször megjelent, maga kérdezte a növendékeket. így például 1763. szeptember 24-én a káptalan tagjaival együtt megjelent a vizsgálaton. Ott voltak a váci piarista rendház tagjai, továbbá két jezsuita : a bécsi Theresianum rectora egy társával. A vizsgálatot maga a bíboros vezette, minden tanulóhoz több kérdést intézett. A vizsgálat végén megkérdezte a bécsi Theresianum rectorát, hogy mit szól a tapasztalatok után növendékeihez; az helyeslő fejbólintással fejezte ki tetszését, mire Migazzi mosolyogva jegyezte meg, hogy el kell ismernie azt, hogy a bécsi növendékek fényesebbek, az övéi szegényebbek, de tanultabbak. Migazzi valósággal büszke volt a növendékekre, akiket a magáéinak tartott. Az ilyen módon kibővült tanulmányi anyag sikeres végzése mellett gondoskodtak a tanárok arról is, hogy a tanulókat a cselekvés és beszélés ügyes módjára rászoktassák. Erre szolgáltak az iskolai szinielőadások. Perczel Imre, Keszthelyi László minden évben tanítottak be Plautus- és Terentius-darabokat. Valahányszor Bécsből Vácra érkezett Migazzi, mindig kedveskedtek neki szinielőadással, amelyen megjelent a város és a környék előkelősége. így mikor 1763. nyarán előadták Perczel Imre vezetésével Plautus Captivi, Szeitz vezetésével Terentius Adelphi c. darabját megfelelő változtatással, a vendégek sorában ott voJP^róf Grassalkovich Antal, a királyi udvari kamara elnöke, gróf Hadik András, katonai főparancsnok Budán, Koller Ferenc személynök, a hétszemélyes tábla több ülnöke, a Pestvármegye alispánja, Barkóczy Ferenc hercegprímás, gróf Eszterházy Károly egri, Koller Ignác veszprémi püspök. Mária Terézia és fejedelmi kísérete előtt 1764. augusztus 30-án játszottak el egy Plautus darabot, amelyben két gróf Hadik-fiu szerepelt. A királynő és kísérete nem győzte dicsérni a tanulók ügyességét. Nevezetes előadást tartottak 1766. szeptember 13-án, amikor Albert 3