Duray Kálmán: Váci céhek - Váci könyvek 5. (Vác, 1912)

VI. A mesterség védelme

A MESTERSÉG VÉDELME. 101 dárok mesterségébe beleavatkozni.10) A lakatosnak nem volt sza­bad csizmát patkolni, mert ez a sarkantyus dolga volt. A föld­művelőket, kik ácsmesterséggel is foglalkoztak, egyszerűen a föld­művelésre utasították. A nyergesnek tilos volt a székcsinálás, a ko­vácsnak a lakatosok munkájába való avatkozás, a chyrurgusnak a belső bajok gyógyítása, a zsinórosnak a gombkötői müvek gyár­tása. Emiatt igen sok pereskedés folyt s az ügyeket a céh rend­szerint a városi hatósághoz adta, ahol azután Ítélkeztek a mes­­terségüzés illetékessége felett. így a szűcsök 1777-ben kérték a plenipotentiariust, hogy a német szabókat tiltsa el a réklik, be­kecsek és kantusok bélelésétől.11) 1795-ben ugyancsak a szű­csök egy német szabó ellen teszenek panaszt, kit két frt.-ra bün­tetett a hatóság a kolduló szegények javára. 1802-ben pedig a ka­lapos céh panaszkodott egy süveges ellen, aki kalapokat is készí­tett. Heck Mátyás timár 1817-ben letelepedvén Vácon, a csiz­madiákat eltiltották a bőr árulásától, ami a tímárok mesterségébe tartozott,12) Igen sok bajuk volt a henteseknek a magán kimé­rőkkel, akiknek a hatóság boltokban, vagy nyilvános helyeken el­tiltotta az árulást, otthon azonban mérhettek ki azzal a megoko­­lással, „hogy a’ szegény ember tulajdon sertését a Henteseknek fele áron eladni kéntelen, elmellőztessék.“13) Vannak azonban ese­tek, mikor egyeseknek kivételesen megengedik a más mesterség­beli áruk készítését, vagy árulását. Ez azonban igen nagy után­járással volt kivihető, ami ellen az illető szakmájuak a legna­gyobb eréllyel küzdöttek. Az uraságok udvaraiban dolgozó mesteremberek csak uruk­nak és az udvar népeinek dolgozhattak. Ha valamelyik polgár ilyentől vett valamit, a bírónak tudtul kellett adni, a megvett jó­szágot pedig el kellett kobozni.14) Legszigorúbban intézkedtek a céhszabályok a kontárok ellen, akik titokban, céhen kívül, dolgoztak és rontották a mestersége­ket. Igen jellemzően Írja le ezeket a csizmadiák 1715-iki céhle­vele, mikor többek között mondja, hogy sem nemzetség- és tanu­­séglevelük nincs, „sem az Városi Polgári terhet egy aránt nem 10) Kádárok eélilevele. 1696. 13. 4) Protocollum Civitatis Vaciensis 1772, 1778, 1779. 12) Protocollum Eppalis Cittis Vaciensis De Anno 1817. 13) Hentes Iratok. 1840. év. i*) Gombkötők céhlevele. 1718. 7.

Next

/
Thumbnails
Contents