Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)
Függelék
460 VÁC TÖKTÉNETE 1848—49-BEN. a magyar tábor elvonult, tehát mi is siessünk, mert különben rögtön elfognak bennünket a muszkák. Mi gyorsan meg is kezdtük a visszavonulást, de már ekkor hallottuk az ellenség lármáját s csakhamar mégis támadt bennünket egy orosz csapat. Most megkezdődött a küzdelem. Egy öreg tizedes, jó vívó és vitéz katona, az ellenség közűi, még mielőtt az hozzánk sem ért, lelőtt kettőt, egyet pedig, ki lándzsájával egyenesen feléje tartott, miután előbb lovának fejére vágott fegyverével, ugv oldalba szűrt, hogy szintén elesett. Ekkor azonban többen támadták meg s vitéz küzdelemben esett el végre. Mellettem egy Édes János nevezetű tizedes harcolt, ki nekem a legjobb barátom volt szintén kapott szúrást, mely azonban veszélyes nem volt. Én egy velem szembe jövő muszkának, a zsigárdi csatában szerzett kardommal, ügy lecsaptam a lándzsájára, hogy ez a földbe fúródott s mivel birtokosa nem tudta kikapni lábát a kengyelvasból, lekapta a lóról. Egy másik azonban még ugyanabban a pillanatban keresztűlszűrta alsó karomat. De ez mind néhány perc alatt megtörténvén, az orosz sereg tudva, hogy táborunk elvonult s bizonyos zsákmánynak képzelve bennünket, elrohantak előttünk s magunkra hagytak. De igy is körülbelül fele elveszett csapatunknak, s a többien is mindnyájan meg voltunk sebesülve hol itt, hol amott. Balról mellettünk egy csekély hegyi patak volt, mely egészen Váczra vezetett. Ennek a medrében kezdtünk tehát megindulni, összeszedve, aki csak lábára állni tudott, s egymás sebeit bekötözve, Vácz felé, hogy a főtábort, melynek elvonulását egészen a legutolsó pillanatig kétségbe vontuk, utolérhessük. Midőn Vácztól már nem messze voltunk, az előőrsökkel talákoztunk, melyek mellett egy pár ágyú is volt. Nem kereshettük, hogy ki melyik zászlóaljhoz tartozik, hanem gyorsan összetömörűltünk s elállottuk Vácznak azt az utczáját, amelyen keresztül kellett hatolnunk, ha a fősereget utolérni akartuk. De itt nem sokáig tarthattuk magunkat, mert az ellenség látva, hogy az utcát elállottuk, az ágyúkat azonnal nekünk irányozta s mi kénytelenek voltunk az ágyútűznek utat nyitni s kétfelől a fal mellé állva, nézni a közöttünk elrepülő ágyúgolyókat. Az ellenség látva, hogy az utca rnegnyillott, egy lovas csapatot küld ellenünk, mely erős rohammal támadott meg bennünket. A nagy por, mit a lovak vertek föl, továbbá a nagy lőporfüst között csak nagy nehezen lehetett felismerni egymást. Az ellenséges lovassággal csakhamar erős küzdelembe bocsátkozott kisded csapa-
