Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)
Függelék
458 VÁC TÖRTÉNETE 1848—49-BEN. szinte bele süketültünk. Katonáink egyszer már a városba nyomultak, de kiverték őket, de amikor másodszor benyomultak, az ellenség hátrálni kezdett. A lakosság is futott a városból merre tudott. A hegyek erre nem igen magasak s azért a menekülők többnyire a hegyek közé futottak. Voltak, akik a Dunának tartottak és csolnakokon akartak a túlsó partra eljutni. Ekkor egy üteget állítottak a parthoz és ágyúzni kezdtek a csolnakokra, a védtelenekre. Mind odavesztek: asszonyok, gyermekek, öregek és ifjak. Mikor a városba értünk reggeli 9 óra volt Ott is nagy pusztulás volt. Házak leégtek, ablakok betörtek, halottak hevertek a széles utcákon. A mi szürke ezredünk, a Nikolájevics Konstantin nagyherceg ezrede ugyancsak sokat szenvedett. Az első század egészen elpusztult. Hanem aztán volt haddelhadd a városban! Amit lehetett, összetörtek embereink. Szegény lakosság sorsa szomorú a háborúban. A holttestek között, melyek az utcán hevertek női hullák is feküdtek. Beszélik, hogy amint katonaságunk először megrohanta a várost, a lakosok védték magukat és a nők is lö\öldöztek a muszkákra. Itt az aszszonyok ép oly szigorúak, mint a férfiak. Azt is beszélik, hogy mikor első rohamuk nem sikerült s a magyarok visszavertek minket, a benszorult muszkákat úgy megmetszették, mint a tyúkokat. Ep úgy mint mi tettünk 1812-ben a franciákkal. Ámbár nagy harc volt a városban, az ellenség mégis nem nagy veszteséggel vonult vissza és ágyút sem sokat vettünk el tőle. Különben az ellenség teljes rendben vonult vissza és folyton lövöldözött hátrafelé. Mihelyt egy kissé kedvező helyre ért, azonnal előrendelte a tüzérséget, és ha utolérték, megfordult és tovább ment. Később ismét megáll és tüzel az üldözőkre. Vagy 20 versztnyi útat tett meg igy .... Sok holtat és sebesültet hagytak az úton. A mi gyalogságunk, ha holtat talált az úton, szuronyával jót szúrt belé. A magyarok sírokat ástak az út szélén és sáncásó kapáikkal hirtelen eltemették halottaikat. Keresztet is csináltak. Cérnával kötöttek össze két fűzfa vesszőt és a frissen hantolt sírra tűzték. Oldalvást tőlünk a doni kozákok száguldoztak. Ördöngő fajzat! A rendes ütközetet nem kedveli, hanem ahol zsákmányt érez, ott megjelen s valódi mester a lablásban. Sok kegyetlenséget követtek el mindenfelé. Katonáink még napnyugta előtt pihenésre tértek és nem üldözték tovább a magyarokat.*) *) Fatyiev A., Egy muszka katona elbeszélése az 1849-iki magyarországi hadjáratról. (Egyetértés 1886. évi 167. szám.)