Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)
Függelék
440 VÁC TÖRTÉNETE 1848—49-BEN. Hétkápolnánál a szabadba érve, legelőbb Nagy Sándor tábornok felállításához értünk, mely jobbszárnyon a Dunáig ért. Itt balra fordulván, Görgey Ármin hadsora előtt el, Leiningen (a bal szárny) felé tartottunk. Mindenik hadtestparancsnok megtette bővebb jelentését az esti ütközetről és azóta észleltekről, és azután vezérkari és segédtisztjeivel együtt a fővezérhez csatlakozott. így kisértük őt kijebb, a csatatéren keresztül-kasul, az oroszok esti utolsó felállításáig — a meneteles dukai hegy félmagasságáig. A nyargoncz- és parancsőrtisztekkel és közhuszárokkal együtt lehettünk valami hatvanam (Gróf Károlyi Sándor birtokában létezik egy aquarell kép, mely Than Mór társunk ecsetéből, ezen tarka csoportot a váczi harcztéren ábrázolja; futólag odavetett arczképek mind; sokan közülök felismerhetők s meg is vannak állapítva.) Volt gyakran alkalmam végigmenni az elhagyatott csatatéren, hol a holtak szana-szét hevertek; de egyszer sem voltam annyira meghatva a látványtól, mint épen e napon. És különös! mi hatott meg inkább még, mint a sok magyar és orosz emberhalott ? A sok sebesült ló, melyek három lábon állva, némelyik mind a két hátulsó lába nélkül, néma fájdalmában csöndesen ott legelészett a buzakeresztek között, melyek a tallót sűrű sorokban ellepték. Az orosz elesettek lobogós dsidái nagy számmal hevertek körül. Huszár közembereink egyenkint leszállva, egyet-egyet fölvettek a földről, s e diadali jelekkel díszelegtek hátunk mögött. Arthur bátyám gondolatokba merülve, meglehetős szótlanul járta be a vidéket és tanulmányozta a belátható messzibb terepet, figyelte az ellenséget. Ebből nem volt látni egyebet nehány kozák őrszemnél fönt a dukai hegy távolabb gerinczén, a hol lovaik szabadon legeltek, mig maguk gyalog nézegettek minket. Bátyám olykor egy-egy szót váltván Bayerrel vagy a tábornokok egyikével, igy lassan a dukai völgy nyílásáig jutottunk el. Az orosz halottak idáig feküdtek. Innen visszafordúlva, megkerültük tövén a sziklatarajos dukai kis hegyet a Dunának tartva. (A dukai hegy szikláit azóta kibányázták. Évek előtt arra barangolván, gödröket és kőbányákat találtam csak.) Már előbb mikor Váczból kijöttünk: a mondott hegynek Duna felőli oldalán félmagasságban érdekes tárgycsoportot vettünk észre, melyben látcsővel lőszer-kocsikat ismertünk fel. Most Arthur bátyám ide irányozta menetünket. Oda érve, egy nehéz ágyútalpat találtunk, melynek azonban csövét az oroszok elvitték ; a hámjában a lovakon kívül egy orosz katona is feküdt, magyar ágyúgolyótól megölve. (Legszebb bizonyítvány a magyar
