Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)

Függelék

A PÜSPÖKI SZÉKÜRESSÉG IDEJÉN TARTOTT EGYHÁZMEGYEI GYŰLÉS. 339 székesegyházi főesperes és kanonok, mint káptalani általános helynök elnöklete alatt. A székesegyházban 9 órakor kezdődött szent misén jelen voltak a főtisztelendő káptalan, a kerületi alesperesek és küldöttek, továbbá több önként megjelent egyházi férfiú. (Számszerint 76.) Az istentisztelet után a püspöki palota nagytermébe vonultak és a Szent­lélek segítségül hívása után elfoglalták helyüket. Az elnök ünnepi beszédet intézett a megjelentekhez s azután a kerületi képviselőket igazolták. A káptalan képviseletében a következő kanonokok jelentek meg: Gasparik Kázmér olvasókanonok, Cseh András éneklőkano­nok, Medgyesy János őrkanonok, Mericzay Antal pesti főesperes, Tajtliy Ferenc csongrádi főesperes, Schimpl József kisprépost, felső­városi plébános, Kriszter Antal papnevelő-intézeti igazgató, Haulik József, Herrmann József és Zichy Hippolyt gróf alsóvárosi plé­bános. A székesegyházi kerületből küldöttek közül ezeket igazolták: Hulyák István alesperes, szilágyi plébánost, Fejér István sződi plé­bánost, Papp József váchartyáni plébánost, Suhajda János mácsai káplánt és Bezerédy Sándor fóti káplánt. A nógrádi kerületből, minthogy az alesperes és kerületi jegyző betegségük miatt nem jelenhetett meg, Neszveda István nőténcsi plébános és Huszár Antal romhányi káplán. Az ecsegí kerületből: Rudlovszky István alesperes, ecsegi plébános, Úrik István szentiványi és Horner József becskei plé­bánosok. A hatvani kerületből: Vavróczy István címzetes kanonok, alesperes és vérségi plébános, Sistyik István leállói plébános és Fektor József lőrinci káplán. A gödöllői kerületből, minthogy az alesperes akadályozva volt, Jankovics Mihály túrái plébános és Paulovich Mihály bagi káplán. A soroksári kerületből: Nell István alesperes, soroksári plé­bános, Ellenbacher István csömöri és Hegedűs Ignác üllei plé­bános. A nagykátai kerületből; Rátskay Ferenc alesperes, nagykátai plébános, Egri Antal tápiósági plébános és Csathó Alajos szecsői káplán. Az alsó-némedi kerületből s Szabó József alesperes, peregi plébános, Mikuska Károly ujhartyáni és Göcze József bugyi plébános. 22*

Next

/
Thumbnails
Contents