Tragor Ignác: Vác története 1848 - 49-ben - Váci könyvek 3. (Vác, 1908)
Ötödik rész: Küzdelem az oroszokkal
266 VÁC TÖRTÉNETE 1848—49-BEN. ez év január 18-án elhalt ura, Meiszner Nép. János1) timár volt és a Görög-utca 3., a Rév-köz 1. és a Mária Terézia-rakodópart 3/a és 3/b számú épületek voltak a tulajdona. A háznak a timár mesterség gyakorlásához szükséges kettős padlása volt. Az alsó körülbelül egy méter magasságú volt. A felső padláson szárítás okából kiterített bőrökről ebbe dobálták belé a kikészítés alkalmával a lehántolt állati szőrt. Ez az alsó padlás alkalmas rejtekhelyül kínálkozott az egész Görög-utca gyermekseregének, mert amikor a sötét lyukban néha-néha lángra kapott a faggyúgyertya, halavány világa sok kicsi gyermekarcra esett. Szepegve bújtak össze, mikor a rablók lábdobogása megreszkette rejtekhelyük ajtaját a fejük fölött. Féltek és imádkoztak. Két tiszt volt beszállásolva a házba. Ezeket az özvegy jól tartotta. Mielőtt azonban az ételhez és italhoz nyúltak, szemük láttára kellett neki is megízlelni. Attól tartottak, hogy megmérgezi őket. Mikor a tisztek ott voltak, nem volt baj, ekkor előbúhattak a gyermekek és kedvükre ugrándozhattak, — ilyenkor kaptak enni is, — mihelyt azonban kitették a tisztek a lábukat, tüstént megjelentek a rablók, az özvegyasszony mellének szegezték fegyverüket és mivel sem megértetni nem tudta magát, sem pénzt nem adhatott, mert az előbb jöttéknek már kiadta, végig szaladgálták a szobákat, padlást és pincét, tehetetlen dühükben pozdorjává törték a bútort és össze-vissza hasogatták a vagyont érő bőröket. De nemcsak a házakban folyt ez a lelketlen garázdálkodás, hanem kint az utcákon is. Ha megláttak egy embert, akinek csizmája volt, lehúzták a lábáról. A gyűrűt leszedték az újjárói, a láncot a melléről, az órát a zsebéből. Ha jó ruha volt rajt, azt is leráncigálták róla. Egyes épületeket megkíméltek vészthozó látogatásuktól. így nem volt szabad behatolniok a siketnéma intézetbe, mert Kollonics igazgató kitűzette a fekete-sárga kétfejű sasos zászlót. Az irgalmas b Az élete delén, 42 éves korában elhalt férfiút a haza sorsa iránt való aggodalma kergette a halálba. Rajongó ember volt. Hazafias lelkesedésében mindenáron megakarta akadályozni, hogy a városba bejöjjön az ellenség. Amint a Duna beállt, meglékeltette, hogy ne jöhessen át rajta a német! (Ugyanis Pest felől, Szentendrén át várták az osztrákok előnyomulását.) Mikor mégis bevonultak a császári csapatok, izgalma legfőbb fokra hágott. A katonákat a polgárok házaiban szállásolták. A testvére Meiszner X. Ferenc épen ebédnél ült a hozzá beszállásolt tisztekkel, mikor Meiszner Nép. János benyit a szobába. Dühösen kezd kiabálni : Hogy tudsz te ezekkel a gazemberekkel egy asztalnál ülni ? Csak nagynehezen bírták őt kituszkolni. Mikor házába ér, ott is tiszteket talál. Lekapja nemzetőri fegyverét és azzal támadja meg őket. Alig lehetett kicsavarni kezéből a fegyvert.
