Tragor Ignác (szerk.): Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914 - 1918-ban (Vác, 1933)

A hősök

84 16*án hősi halált halt. Róni. kát. vallású volt. Sima Sándor született Vácon 1892-ben. Az 1. honvéd-gyalogezred népfelkelője volt. 191 Г-ben az oláh harctéren eltűnt. A bíróság holttányilvánította. Róm. kát. vallású volt. Simák József városi adóellenőr a moz­gósításkor vonult a déli harctérre. A szerbiai visszavonuláskor, 1914 decemberében hadi­fogságba került és fogságában meghalt. 36 éves róm. kát. vallású volt. Simon János hajós Galíciában tett bi­zonyságot hősi erényéről, mint az 1. honvéd­huszárezred géppuskás osztagának őrmestere. Egyik ütközetben az orosz túlerő nagyon visszaszorította az ezredet, de nem tudott bol* dogulni, mert Simon János egy fatetejéről úgy kezelte a gépfegyvert, hogy az ezrede rendben visszavonulhatott. Az oroszok később felfedezték rejtekhelyét és lelőtték a fáról. Fel­­gyógyulása után 1915 augusztusában a nagy ezüst, 1916-ban a kis ezüst vitézségi érmet kapta. A Károly-csapafkeresztnek is tulajdo­nosa. 1929 június havában a kormányzó vi­tézzé avatta. Simon János cukrász a mozgósításkor azonnal bevonult a 16. gyalogezredbe, mely­nek tartalékosa volt. 1914 őszén megsebesült. Felgyógyulása után az olasz harctérre került, ahol 1916-ban hősi halált halt. 22 éves róm. kát. vallású volt. Simon József zászlós az olasz harctéren 1918 augusztus havában megszerezte a kis ezüst*, a nagy ezüst* és a bronz vitézségi érmet. Simonek János cipész harctéri beteg* sége következtében Vácon halt meg. 36 éves róm. kát. vallású volt. Sinkó András kocsis az orosz harctéren, Duzsva mellett esett el 1915 május ll*én. 29 éves róm. kát. vallású volt. Skaper Ignác a 60. gyalogezred tarta* lékosa 1915*ben Tomszkban volt hadifogoly. Skolnyár János Máv. váltóőr, a cs. és kir. 48. gyalogezred tartalékosa az oláh harc* téren eltűnt, meghalt. Solti András földműves született Vácon 1895*ben. Mint a cs. és kir. 6. gyalogezred néplelkelője vonult hadba. Hudilognál az osztrák tengermelléken 1915. december 23*án hősi halált halt. Református vallású volt. Somogyi József tanuló, Somogyi (Sper* ger) József Máv. felügyelő és Siráky Gizella fia, született Vácon 1898. október 24*én. Elemi és középiskoláit Vácon végezte. 1916 májusában az érettségi után hadiszolgálatra vonult be a cs. és kir. 32. gyalogezredhez. Innen a tiszti-iskola elvégzése után áthelyez* ték a cs. és kir. 19. gyalogezredhez és 1916. október 24*én harctéri szolgálatra osztották be. 191Г őszéig az orosz harctéren teljesített szol* gálatot. Résztvett 1916*1 Г telén a Brody kö* rüli álló harcokban, 191Г nyarán Manajow* nál a Zloczow körüli orosz támadások vissza* verésében, majd a Zalozceig tartó előrenyo* múlásban, az olasz harctéren pedig az 191Г őszén megindult nagy támadásban, mely al* kálómmal megsebesült. 191Г. augusztus l*én zászlóssá lépett elő. Mint hadnagy szerelt le 1919 januárjában. A Károly*csapafkereszí tulajdonosa. Sógor Ferenc az 1,. honvéd*gyalogezred gyalogosa 1915*ben eltűnt. Sós Ferenc kőműves született Vácon 1885*bcn. A cs. és kir. 2. vasutas ezred póttartalékosa volt. 1915. május 13*án Prze* mysl védelmében halt hősi halált. A várban temették el. Róm. kát. vallású volt. Soós János cipész, Soós János és Izzó Gizella fia, született Vácon 1899*ben. Mint a budapesti 1. tüzérosztály löveg*irány* zója 13 hónapig szolgált a harctéren. Kitün* tetései a bronz vitézségi érem és a Károly* csapatkereszt. Spolvindí József fuvaros az 1. honvéd*

Next

/
Thumbnails
Contents