Tragor Ignác (szerk.): Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914 - 1918-ban (Vác, 1933)
A hősök
8 került tűzbe a kamionka-sztrumilovai nagy lovas-ütközetben. A háborút megszakítás nélkül küzdötte végig az 1918 októberi összeomlásig. Hadosztályának összes ütközeteiben mindig az első vonalban vett részt. Bátor és eredményes harctéri működése sok hadibabért termeti számára. A legfelsőbb hadúr soron* kívüli előléptetésekben részesítette és rendjelek adományozásával jutalmazta diadalmas szolgálatait, melyek közül csak a következőket soroljuk fel. 1914. október 13-án Lipskónál, mint utóvéd, osztályával az ellenséget majdnem két napon át tartóztatta fel és csak akkor vonult vissza, amikor már majdnem teljesen körül volt zárva. Ennél a viszavonulásnál öt lövést kapott, de oly szerencsésen, hogy csak könnyen sebesült meg, egy golyó azonban megölte alatta a lovát. Ezért a király a hadiékítményes harmadik osztályú katonai érdemkereszítel tüntette ki. 1914. november 5-én a szegedi 3. honvédhuszár-ezred parancsnokságával lett megbízva s mint ilyen december 8-tól 11-ig mint védőszakasz parancsnok vett részt a limanovai ütközetben. A király ekkor az ezüst katonai érdem-éremmel tüntette ki. 1915. február Bétől a kassai 5. honvédhuszárezred parancsnoka lett és a Kárpátokban Gladiszow- Smerekowiecz- és Baniczánál tartóztatta fel az oroszok tömegtámadásait, sőt többször ellentámadással vissza is szorította őket. Ez alkalommal a hadiékítményes bronz katonai érdem-érmet kapta jutalmul. Az 1915. évi gorlicei áttörésnél a Pinszkig és a Styr folyóig jutott előre. Ezekben a harcokban tanúsított bátor és kiválóan eredményes működéséért 1915. augusztus 1-én soronkívül lépett elő alezredessé és a hadiékítményes harmadosztályú vaskoronarend jelvényét kapta. 1916. januárban a 2. honvédhuszár-ezred, majd ugyanaz év július 10-én ismét és végleg az 5. honvédhuszár-ezred parancsnoka lett. 1916. őszén részt vett Dorna-Watrától délre a Hármashatárnál az első oláh betörés visszaverésében, azután Bukovinában Kirlibabától délre az Aranyos-Beszterce völgyét védte. 191T. márciusában, mikor az állásokat járta, egy kidőlt fa oly szerencsétlenül esett rá, hogy két oldalbordáját eltörte. De nem hagyta ott a helyét, hanem a harctéri kórházban gyógyíttatta magát és hat nap múlva ismét elfoglalta parancsnoki helyét. 191T. július havában részt vett az oroszok ellen indított nagy támadásban, majd azt követő ellentámadások visszaverésében. Ekkor különösen kitűnt az uralgó Stermnina magaslat elfoglalásánál, valamint e magaslat ellen intézett és túlerővel végrehajtott nagyon heves ellenséges ellentámadások viszszavérésében. A király ekkor a Lipótrend lovagkeresztjével tüntette ki és 1918. február 1-i rangsorral soronkívül ezredessé léptette elő. 1918. tavaszán, midőn Oroszországgal és Romániával fegyverszünetet kötöttek, hadosztályával az olasz harctérre rendelték. Május végén érkezett oda és szenvedő részese volt a június 15-i szerencsétlen kimenetelű nagy olasz támadásnak, 16-án a legnagyobb veszedelmek között vezette át ezredét a megáradt Piávén. Az ellenség három napon át szakadatlanul támadott. A nagy túlerővel és kimondhatatlan hévvel végrehajtott támadásokat napokon át éhezve, halálmegvetéssel verték vissza. Mikor végre parancsot kapott a visszavonulásra, csekély számú megmaradt legénységével a legnagyobb rendben ő maga is az utolsók között tért vissza az oly sok drága magyar vérrel megöntözött szerencsétlen emlékű 11 Montellóról. Ekkor a másodosztályú vaskoronarend jelvényét kapta. Midőn ezredét kiegészítették a Piave partján, az II Montellóval szemben foglalt állást. Itt érte október 25-én a nagy olasz támadás. Ezrede balszárnyán egy Landwehr lovashadosztály állott. Ez harc nélkül feladta állásait és így az ő balszárnya teljesen védtelen maradt, amiért ezrede ismét igen
