Tragor Ignác (szerk.): Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914 - 1918-ban (Vác, 1933)
A hősök
46 július 28^-án vonult be az I/III hadtápzászlóaljhoz és azonnal Belgrád elé vitték. Az év december 13-án szerb hadifogságba jutott. Eleinte különböző helyekre hurcolták őket. 1915. április 28-án Nisbe került, onnan május 2-án Knyazsovácra, ahol alagutat furattak velük. A benszülött szerbek jó bánásmódban részesítették őket, de a monarchia szlávjai kegyetlenkedtek velük. A bolgárok előnyomulására október 16-án Albánián keresztül Valónába gyalogoltak. December 16-án érkeztek Valónába, másnap hajóraszáltak és Asinara szigetén kötöttek ki. Az olaszok igen jól bántak a hadifoglyokkal. 1916. július lTVén Franciaországba szállították őket. Toulonban kötöttek ki. A franciák embertelenül bántak velük. 1919. október elején került haza. Jeszenszky Ferenc földműves született Vácon 1887-ben. A mozgósításkor vonult be a 32. gyalogezredbe. Még az évben eltűnt a kárpáti harcokban. Róm. kát. vallású volt. Kisjeszenei Jeszenszky Imre a budapesti 1. honvédhuszár=-ezred 2. osztályának hadnagya Vácról vonult be a mozgósításkor. A király 1915. május 1-én főhadnaggyá léptetett elő, az év augusztusában legfelsőbb elismerésben, ugyanaz év novemberében ismét legfelsőbb elismerésben részesítette és 1916. szeptemberében a hadiékítményes harmadosztályú katonai érdemkeresztet adományozta neki. Jónás Géza 2 Г éves róm. kát. vallású szemlész harctéri betegsége folytán halt meg Vácon. Józsa László 23 éves református vallású ács az orosz harctéren szerzett betegsége következtében halt meg Vácon. Juhász Ferenc 26 éves róm. kát. vallású cipészsegéd az olasz harctéren halt meg. Juczkó Ferenc 21 éves róm. kát. vallású lakatos az olasz harctéren halt meg. Juhos József született Vácon 1887-ben. Mint népfelkelő vonult hadba. 1917. április hó 28-án egyik budapesti katonai kórházban halt meg. Holttestét hozzátartozói Vácra hozatták és itt temették el. Juracsek Béla született Trencsénben 1898. május 12-én. Elemi iskoláit Pozsonyban, gimnáziumi tanulmányait Vácon végezte, mely után joghallgató lett a budapesti tudomány egyetemen. A székesegyház zenekaráránák első hegedűse volt és a váci zeneiskolán a hegedűt tanította. 1916-ban katonai szolgálatra vonult be az 1. honvéd-gyalogezredhez, hadapródőrmester lett és a 313. honvéd-gyalogezred kötelékében részt vett az ojtózi harcokban. 1917-ben mint rokkantat elbocsátották és hazajött Vácra. Itt halt meg 1922. szeptember 25-=-én. Az alsóvárosi temetőben alussza örök álmát. A Károly-csapatkereszt tulajdonosa volt. Juriga János 28 éves róm. kát. vallású piaci árús az orosz harctéren eltűnt. Juszkó Ferenc lakatossegéd, született Vácon 1896-ban. A cs. és kir. 32. gyalogúezred népfelkelője volt. Az északi harctéren szerzett betegsége következtében halt meg Budapesten a XVII-es helyőrségi kórházban 1917. május Bén. Evangélikus vallású volt. Kalecz (Kaleczki) László cipész, az 1. honvédú-tüzérezred népfelkelője 1916. májusán ban az oroszországi Berezovkában volt hadU fogoly. 17 hónapig nem tudott magáról hírt adni. Kammer Géza 14. honvéd^gyalogezredbeli gyalogos 1915-ben Cseljabinszkben volt hadifogoly. Kangyal György kocsis, a cs. és kir. gyalogezred gyalogosa 1914 őszén megsebesült. Kapás János földműves született Vácon 1889-ben. A mozgósításkor mint népfelkelő vonult be a cs. és kir. 32. gyalogezredhez és az északi harctéren küzdött. Lembergben 1915-