Tragor Ignác (szerk.): Váci hősök, halottak, hadifoglyok és harctéri sebesültek 1914 - 1918-ban (Vác, 1933)

Bevezetés

5

sem illettünk senkit. Huszárjaink magyaros rátartisággal, lelkületűkben inkább jóindulatú felsőbbséggel, mint ellenséges érzülettel és azzal az inkább nemzeti erénynek, mint hibának minősíthető jellegzetes gőggel — csak úgy félvállról tekingetve jobbra-balra — ülték meg lovaikat.“ (41. lap.)

A váci osztály a szatanovi rohamnál adta először fényes tanújelét katonás bátorságának és annak a szellemnek, mely a magyar katonát rettenthetetlen bátorságú hőssé teszi.

A hadjárat további folyamán mindenkor becsülettel helyt állt a váci osztály, amiről büszkeséggel emlékeznek meg az ezred annalesei. így meg van örökítve, hogy az 1914 december végén folyt harcokban a váci huszárok 383 orosz katonát ejtettek fogjul és egy 474 vágó marhából álló orosz trént fogtak el. Viszont 1915 március elején a Kárpátokban egy támadás közben fogságba került egy törzsőrmester, egy egészségügyi segéd és egy közhuszár, akiket az oroszok három kozák őrizetére bíztak. A kozákok összekötözték a foglyokat. Este az egyik kozák rabolni ment a szomszédos helységbe, a másik kettő pedig aludt. A fogoly huszárok széttépték kötelékeiket, az alvó kozákokat felkoncolták és azok lovain visszatértek osztályukhoz. Közben orosz őrszemek észrevették a foglyok menekülését és üldözőbe vették. A közhuszár lovát ki is lőtték, de mindhárman sértetlenül menekültek el az üldözők elől és megérkeztek osztályukhoz.

A tiszti lovagló^tanfolyam, a vasutas-ezred és a Zuboviís-klilönítmény önállóan nem működött s így tagjainak szerepléséről egyénileg emlékezünk meg.

Nem igyekeztünk a hősök számát mindenáron szaporítani, de teljességre törekedtünk és gondosan utánajártunk annak, hogy ne maradjon ki senki sem. Aki nem ütötte meg a hősiességnek azt a mértékét, melyet a rendelet a Károly-csapatkereszt jogosultságára megállapít (tizenkét heti szolgálat a tűzvonalban vagy egy erős ütközetben való részvét) annak a nevét itt nem találjuk. Ha nem is karddal kezében küzdve sebesült meg a katona, vére hullajtásával jogot váltott a hős nevére. Az a szerencsétlen, aki hadifogságba esett szenvedésének hősi tűrésével adta tanujelét vitézségének, akinek pedig idegen földön dobbant utoljára a szíve szeretett hazájáért az föltétlenül hősi halott, míg az aki itthon ágyban párnák között halt meg csak akkor, ha betegségét a harc mezején szerezte.

Szíves készséggel voltak segítségünkre az adatgyűjtés fárasztó munkájában dr. Preszly Elemér főispán és Veres László alezredes urak, akiknek közreműködését e helyen is hálásan köszönjük. Hálás köszönetünket fejezzük ki Elek Menyhért százados úrnak több dúc díjtalan átengedéséért, Baintner Ei. tábornok úrnak pedig az anyag ellenőrzéséért.

i.Nem hagyhatjuk végül megemlítés nélkül, hogy voltak, akikhez több ízben fordultunk, de még a maguk adatait sem adták, miért is most meg kell elégedniük azzal, hogy csupán a nevük fölemlítésére szorítkozzunk.