Tragor Ignác: Vác műemlékei és művészei. Több képpel és melléklettel (Vác, 1930)
Névmutató
102 Török Ede önarcképét festi. (Olajfestmény 1866*ból.) halála után tanítványának, Lenes Vilmosnak a tulajdonába ment át.) Török csak néhány hónapig működött Lolz oldala mellett és Esztergomba ment, ahol a városi rajziskolában nyert alkalmazást. De rajztanári állásától csakhamar meg kellett válnia, mert kezdődő fülbaja miatt nem tudta a gyermekeket fegyelmezni. Ekkor folyt le a Bazilika fölszentelésének ünnepe. Az ifjú Török megbízást kapott a városi hatóság részéről, hogy a kivilágításra transzparenseket készítsen. Négyet készített Esztergom városa, egyet a zsidó hitközség részére. Művészi kivitelük annyira megnyerte a közönség tetszését, hogy még igen sokáig nagy elragadtatással emlegették. Esztergomban nem sokáig időzött, mert 1857 március elején már Vácon találjuk, de az érintkezést továbbra is fenntartotta az esztergomiakkal, többször időzött Esztergomban, ahonnét megrendelőinek javarésze kikerült és csak akkor hagyta oda végleg, amikor egy Mózer nevű emberrel összeütközésbe került és 500 forint kárt szenvedett. Aki Vácon legelőször festtette le magát Török Edével, az lipóci Buriss Pál ügyvéd volt; Vácnak nemcsak legfiatalabb fiskálisa, de legnyalkább gavallérja is. Szép szál legény volt, barnaarcú, tüzes szemű, aki öltözetét előkelő külföldi szabóműhelyekben készíttette. Vác arany ifjúsága őt utánozta mindenben. Az ifjú ügyvéd divatba hozta Törököt is és csakhamar keresetté tette a műtermét. Gróf Zichy Hippolyt alsóvárosi plébánoskanonok, aki 1849-ben a várost megmentette az elpusztítástól, még gyermekkorában meg* szerette a kis Edust és meggyőződést szerezvén művészi képességeiről, szívesen támo* gáttá. Mint a művészetek kedvelője és párt* fogója tán önzetlenül cselekedte, de az sem lehetetlen, hogy a Füredi Mihályt nevelő néhai Gáspárik kollégájának nemes példája lebegett előtte, amikor Törököt a saját költ* ségén külföldi tanulmányútra akarta kiküldeni. Ez a terve azonban hajótörést szenvedett Török Ede makacs ellenállásán. Persze asz* szony játszott szerepet a dologban. Török ecsetjének jó hírneve és műtermének föllen* dülése által biztosítottnak látta jövő boldogu* lását és családalapításra gondolt. A bájos Baja Borbála gyönyörű képét már régen a szívébe rajzolta a művész és semmi áron sem volt rávehető arra, hogy a neki tett igé* rétét megszegje, vagy ennek az Ígéretnek a beváltását elhalássza. Hiába kérlelték, hiába fenyegették a szülei, hiába gördítettek min* denféle akadályt a házasság megkötése elé, Török 1860 október 22*én oltárhoz vezette szíve választottját. Szülei ellenzése és haragja ellenére is zavartalan boldogságban telt el 15 évig tartott házaséletük, melynek az imádott feleség 1875*ben bekövetkezett halála vetett véget. Nagy veszteségének súlya annyira megrendítette nemesen érző szívét, hogy olyan