Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
IX. Az újjűépítés kezdete (Berkes András és az Althannok kora, 1686 - 1756)
78 VÁC MÚLTJA ÉS JELENE Mert te tudod Istenem, hogy igazszívű vagyok és privátumot nem kívánok . . . Édes hazám, ne szenvedd rajtam ezt a gyalázatot! Az erre kitört zajban Sennyei kancellár újból indítványozta a túróciak pörbefogatását, mit gróf Esterházy Dániel tábornok is pártolt. Saját ügyéről lévén szó, a fejedelem fölkelt, hogy odahagyja a sátort, azonban Klobusiczky erővel, de tisztelettel visszaültette székébe. Bercsényi a dühtől könnyezve riadt a rendekre : oly Berkes-András váci nagyprépost. (Egykorú festmény.) hálátlanok-e, hogy távozni engednék szabadítójukat, mielőtt igazságokat szolgáltatnának neki rágalmazói ellen ? Inkább haljanak meg ezek a gazok! kiáltotta és kardjával Rakovszky vállára csapott. Most már kirepültek a kardok hüvelyükből. Károlyi tábornok fejbe vágta Rakovszkyt, aki társával együtt menekülni próbált, de Ilosvay Bálint és Imre odakünn is vágták úgy, hogy a sátortól nem messzire összerogyott s pár pillanat alatt meghalt. Az iszonyú jelenet a bátrakat is megrettentette, annál érzékenyebben hatott a szelídlelkű Berkesre, aki remegve bujt a fejedelem háta mögé. Rákóczi nyájas szavakkal bátorította őt: — Ne félj, édes papom! De hiába volt minden biztatás, Berkes annyira megrettent, hogy még az éjjel több főpap társával elhagyta a véres tett színhelyét és így a függetlenség kimondásában már nem vett részt. Az ónodi gyűlés után mindjobban elhomályosult a szabadságharc ügyének tündöklő
