Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
VIII. A török uralom és végső évei
VIII. A TÖRÖK URALOM ÉS VÉGSŐ ÉVEI 61 A dzsámiban akhátib (főpap) tartotta a pénteki ünnepélyes isteni tiszteletet és mint meghódított területen, fakarddal kezében mondotta a khutba nevű nagy imádságot a szultán és birodalma üdvéért. Kisebb templomaiknak meszdsid, (magyarosan mecset) volt a neve, ezekben az imán végezte a lelkészi teendőket: naponként ötször csatasorba állította a templomban megjelent híveit a sátán elleni küzdelemre és elmondta előttük a próféta imádságait. A temetés, esketés és körülmetélés szertartásait is ő végezte. A műezzimek (templomszolgák) a templomok tornyairól énekelték naponként ötször az előírt imádságokat. A templomok mellett nagy gondot fordítottak az iskolákra is. Minden templommal kapcsolatban állítottak föl iskolát, melyben a Korán olvasását és a vallás elemeinek ismertetését tanították. Az írás és olvasás tudása jobban el volt terjedve közöttük, mint a keresztények közt, akiknek a nyelvét elsajátították. Magyarul leveleztek még a bécsi királlyal is, akinek hatalmi túlkapásaival szemben megvédelmezték alattvalóikat és a hódoltsági kereskedőket. Kultúrájukban jelentős szerepet játszott a mosdás és fürdés. Evégből építették a bámulatraméltó vácdukai vízmüvet és több fürdőt állítottak. Az 1912 évi ásatáskor talált zománcos falburkoló fayance-lapok és díszes kályhacsempék fejlett művészi érzékről tanúskodnak. A meghódított terület hódítás jogán a császáré volt, aki vagy kincstári kezelésbe adta, vagy szétosztotta a tisztviselők között illetményeik fejében. A katonaság hűbéresekből és zsoldosokból állott. A hűbéres haderő élén a budai, érsekújvári, egri, nagyváradi stb. pasák álltak. A budai pasalik 18 szandzsákra (kerületre) oszlott, mindegyik egy béggel az élén. A budainak nem volt külön bégje, mert a pasa maga igazgatta. A budai szandzsák a Duna jobb partján keskeny szalagban Földvártól Visegrádig terjedt és Buda körül kiszélesedvén, a régi Pilis vármegyét, a balparton pedig Kecskeméttől Vácig Pestmegyének nagyobb részét foglalta magában. A szandzsákbég helyettese az alajbég volt. Utána a cseri bási (százados), a szürüdzsi-bási (hadnagy), végül a szubási (vajda) következett. Ezeket a tisztségeket a szandzsákbég — aki maga is tarthatott helyettest, (kajmakkam) — saját tetszése szerint osztotta fel a nagyobb hűbéresek közt. Nagyobb hűbérnek (ziamet) hívták azt, amelyiknek 20,000 akcsenál*) nagyobb jövedelme volt, a kisebb jövedelműnek tímár volt a neve. A főrangú tisztviselőknek illetménye fejében adott császári birtok (khássz) ügyeit külön hivatal intézte. Ennek élén a defterdár, főfelügyelő állott. Ez ellenőrizte egyszersmind a központból már nem kormányozható vidékek főszámvevőit és pénzügyi felügyelőit. Ilyen főszámvevő (nazir) Vácon is működött és a budai defterdár alá tartozott. A váci nazirság gyakran szerepel nemcsak a budai kincstárba szállított pénzeivel, hanem számvetéseivel is, melyekkel például egy-egy átutazó követ, vagy futár ellátási, utazási költségeiről ad hírt. A budai pasa mellett egy udvari tisztviselő is működött, központi hivatalfélét töltött be és az esztergomi harmincad kivételével az összes harmincadok bérletét a kezében tartotta. Ez a váci főharmincados volt. Adózási rendszerükben helyet talált a fogyasztási adó is, melyet a helyi fogyasztásra szánt árúk után kellett fizetni. Egy 1550 évi jegyzék szerint ezt a báds-szijahot főként olaj, búza, szőlő, sajt, só és édességek után fizették és pedig Vácon mindenkor vasárnap, vagyis nem a fogyasztás alkalmával s minthogy csak vasárnap vágtak Vácon marhát, a vágási illetéket is vasárnap kellett leróni. Bíráskodás szempontjából a szandzsák több bírói kerületre (kazá, náhié) oszlott. Ezek székhelyén lakott a bíró (kádi). Vácon kívül Buda, Pest, Visegrád és Kecskemét volt a budai szandzsákban kerületi székhely. A kádi hatásköre polgári és bűnügyekre, peren kívüli, gyámhatósági és némely pénzügyi teendőre terjedt ki. A XVI. és XVII. század magyar forrásai egyértelműen azt mondják, hogy a török végvárakban a törökség színe-java lakott, a török történetírók és utazók pedig ezekkel a följegyzésekkel egybehangzóan azt mondják, hogy a hódoltság területén csupa virágzó és gazdag városok voltak. Ugyanerről tanúskodnak a császári követek jelentései is. A Bécsből Konstantinápolyba küldött Lichtenstein orator 1584-ben *) 60 akcse értéke körülbelül egy forint volt, de folyton ingadozott-az árfolyama.
