Tragor Ignác: Vác múltja és jelene. Vác monografiája több képpel és melléklettel (Vác, 1928)
X. Migazzi kora (1756 - 1800)
X. MIGAZZI KORA 99 ötletéből két hét múlva — április 12-én — már az iránt esedezik Püspök-Vác város élelmes magisztrátusa, hogy a jószívű püspök-földesúr hathatós közbenjárásával a várost a szabad királyi városok rangjára emeltesse. 1774 és 1775 elején súlyos elemi csapás érte a várost. 1774 január 19-én éjjel tűz ütött ki a dominikánusok tornyában. A bádoggal fedett torony a harangokkal és az órával együtt a lángok martaléka lett. A nagy szélben nehéz volt az oltás, de a háztetőket ellepő hó nem engedte a tüzet tovább terjedni. Az egykorú híradás szerint 6000 forint volt a szenvedett kár. A fehérek templomának tornya ezóta áll csonkán, csupán kalappal födve. 1775 februárjában nagy árvíz pusztított. A hirtelen megindult jég árja oly gyors volt, Hogy az emberek alig tudtak menekülni. Az ablakokból és fákról szedték le őket a segélynyujtók, kiknek első sorában voltak a kanonokok. Saját házaikban, a püspöki palotában és városházán helyezték el a megmentetteket. A víz emelkedésével egyik ház a másik után dűlt össze. Püspök-Vác városában 70, a Káptalaniban 35, összesen 105 ház dűlt be és igen sok megrongálódott. Ekkor tört össze a repülőhíd is. Négy napig — február 14-től—17-ig — tartott a jégzajlás, az árvíz 16-án érte el legnagyobb magasságát. A Lőház előtti híd szobrainak csak a feje látszott ki a vízből, a dunaparti házak falait pedig másfél méternyire nyaldosta. Noha Migazzi csak 1803 április 14-én halt meg, a váci püspökség kormányzásáról már 1786-ban le kellett mondania. Míg Mária Terézia élt, grata persona volt. A királyasszony nagyon kedvelte őt és jóindulatának sokféle jelével árasztotta el, II. József azonban nem szívelhette, mert ellentállt egyházellenes parancsainak. Éreztette vele ellenszenvét, azt mondta róla, hogy sem fenséges, sem tudós ember (sublimis et litterata persona), az istentagadó Kaunitz kancellár üldözte, miniszterei és udvari emberei pedig kisebb-nagyobb kellemetlenkedésekkel bosszantották. így a nápolyi követet elibe helyezték a fogadásnál, két lovas fogatot bocsátottak rendelkezésére, holott hat lovas illette meg. Migazzi, aki féltékenyen őrizte főpapi jogait, aki mint egyházfejedelem pénzverési jogot is gyakorolt (aranyakat és ezüsttallérokat veretett a saját ké-Gróf Migazzi Kristóf bíborospüspök mozaik mellképe a váci székesegyházban. pével,) aki az egyházi és világi szertartások megtartására gondosan ügyelt, most ilyen kicsinyes bánásmód által méltán érezhette magát mellőzöttnek, lealázottnak Lehetne-e csodálkoznunk a fölött, hogy ezek után a gyalázkodó csipkedések után elkívánkozik az udvar légköréből és kapva kap a kínálkozó alkalmon, hogy viszszavonuljon váci híveinek szerető, megértő és megbecsülő körébe ? Az alkalom a császárnak 1785 február 10-én kelt pátense volt, mely két javadalom élvezését eltiltotta. Migazzinak egy hónapon belül nyilatkoznia kellett, hogy két javadalma közül melyiket akarja megtartani?A császár azt remélte, hogy az elkedvetlenített bíbornok a csekélyebb jövedelmű bécsi érsekségről fog lemondani, de Migazzi 1786 április 14-én mégis a váciról köszönt le, mert be akarta fejezni azt a küzdelmet, melyet egyháza érdekében uralkodójával szemben folytatott. Migazzi nagy volt mint ember, nagy volt
